35.rész

- Srácok beszélnem kell veletek! - mondtam már sokadjára, amikor bent ültünk a stúdió kávézójában. A fiúk ugyanis egyfolytában csak a tegnapi napról magyarázták, hogy milyen nagy volt, meg hogy nem tudom miről maradtam le. Valamiért nem igazán voltam rá kíváncsi. Egyáltalán nem figyeltek rám. Egyáltalán.

- Ha hazaérünk, nekem vissza fogok menni a sulimba- bukott ki belőlem, viszonylag hangosan, mire csend lett és mind rám néztek, majd Will elröhögte magát.

- És? Attól, hogy popsztárok vagyunk nekünk is kell tanulnunk - mondta lazán - majd délutánonként összefutunk. - mondta mire mindannyian bólogattak, csak Ed ült csendben lehajtott fejjel.

- Nem értitek! Én… hogyismondjam... egy afféle… - mi is erre a jó szó? - egy bentalkásos magánsuliba járok, csak karácsonykor jövök legközelebb haza. - magyaráztam, mire lefagyott a mosoly az arcukról, (szintén) csak Ed nézett némi reménnyel telve.

- El fogsz menni? - kérdezte némi lemaradással Theo, de azt hiszem ennyi idő kellett neki, hogy felfogja. - Nem mehetsz el! Veled sokkal jobbak lettünk! - Ezt egy koncertből állapította meg? Wow! Jó az ítélőképessége! Habár… ennek így semmi értelme nincs, már akkor tudnom kellett volna, hogy vissza kell mennem, amikor elfogadtam az állást. Mit gondoltam? Tudhatta volna, hogy a két dolog nem fér össze… attól, hogy Bradnek megy, nekem nem biztos, hogy fog. Úgy tűnik egyelőre ennyi volt az énekesi karrierem. - Sosem találunk még egy ilyen jó énekest, mint te!

- Nyugi vissza fogok jönni. - nyugtattam őket - megpróbálok minél hamarabb… de ha nem tudtok megvárni - hajtottam le a fejem - találkozunk egy fél év múlva, valamikor egy koncerteteken. - mondtam kissé szomorúan és elindultam - Holnap találkozunk, egy napot még biztos velem kell töltenetek. - intettem nekik búcsúzóul.

Visszamentem a hotelbe. Összeszedtem a holmiaimat és felkészültem a holnapi utazásra. Amikor végeztem a csomagolással felhívtam anyuékat skypon és örömmel jelentettem be Davenek, hogy megyek haza, mire komolyan ugrálni kezdett örömében. Az én édes kedves öcsém!

*Edward*

Kath csak ült velünk szemben és vártam, hogy mit akar mondani, mert nekem is beszélnem kéne a csapattal valami fontos dologról. Nem tudom, hogy fogom elmondani nekik. Csak lesütött szemekkel vártam, hogy mikor mondja már és nem figyeltem a fiúkra, akik végig a tegnapi napról sztorizgattak. Nekem nem is volt olyan érdekes, hisz ot voltam, de láthatóan Kathet jobban izgatta, hogy elmondja a mondandóját. És végre kimondta... teljesen ledöbbentem... Ezek után kicsit egyszerűbb bár kicsit kényelmetlenebb lesz nekem is emondanom, ami nyomja a szívem. Elmondta... körbenéztem... nem csak én döbbentem le, hanem a többiek is, de ők kicsit másképp, főleg miután elmagyarázta a dolgot. Kezd egyre jobban tetszeni, bár nem biztos, hogy az amire gondolok. Beszélnem kéne vele négyszemközt... de mi van, ha mégsincs igazam? Akkor hülyét csinálok magamból, ráadásul bajba sodrom magam is és a szüleimet is... De ekkor Kath elrohant.

-Holnap találkozunk, egy napot még biztos ki kell bírnotok velem- mondta búcsúzóul és kiment.

Felpattantam és elindultam utána. Kicsit se nézhettek hülyének, de az biztos, hogy furcsállták a dolgot.

-Kath, várj! Várj!-rohantam utána kiabálva, de úgy tűnik nem hallotta... vagy nem akarta meghallani.

Megálltam és a térdemre támaszkodva kifújtam magam.