31.rész

Ötkor már a koncert helyszínén voltunk és próbáltunk. Tartottunk egy fő-fő próbát, mindenestül. Egy órán keresztül, álltunk ide-oda a színpadon és énekelgettünk egy keveset. Aztán a srácokkal átmentünk a büfébe kajálni a koncert előtt. Leültünk az asztalhoz és elkezdtek bombázni a kérdéseikkel.

-         - Naa, izgulsz? – kérdezgette egyfolytában Jeff és a tekintetemet kereste, de én lehajtott fejjel néztem a tányéromat. Egy idő után, amikor nem bírtam tovább nevetve feleltem neki.

-         - Még nem. Majd ha ott állunk a színpadon a csomó ember előtt, na, akkor majd fogok. – mire mindenki felnevetett, még Edward is, aki mindeddig vagy engem, vagy pedig az asztal bámulta komoran. – Inkább az frusztrál, hogy ezek folyamatosan ott villogtatnak és nyomatják a mikrofonjaikat. – böktem a kerítés mögött nyújtózkodó és leskelődő sajtósokra, mire ismét mindannyian felnevettek.

-         - Szokj hozzá, kislány! – veregette meg a vállam Will. Köszi, bíztató vagy… - gondoltam.

A kajálás ezek után szintén vidáman telt, de engem akkor épp leginkább Edward kötött le. Tegnap este óta nem sokat beszéltünk és kerültük az olyan szituációkat, hogy kettesben kelljen maradnunk. De végig engem bámult és úgy gondoltam, hogy ezt meg kéne beszélnünk. Miután visszavittünk a tálcáinkat, kissé félrehúztam Edwardot, jelezve, hogy beszélnünk kéne.

-         - Nem úgy volt, hogy elfelejtjük a tegnap estét? – kérdeztem.

-         - De. – válaszolt röviden, majd a szemembe nézett, azokkal a gyönyörű barna szemeivel. Szinte elolvadtam tőle. Hangnemet váltott és folytatta. – Nem tudlak elfelejteni, Kath, azóta, hogy megláttalak. Nehéz úgy megfeledkezni arról a csókról, hogy egész nap téged látlak, ott vagy mindenhol, a próbáinkon és a koncerten. Nem tudom, mi van velem, de azt hiszem, szeretlek… Nem lenne szabad, mert tudom, hogy van barátod, de akkor is. – mondta és kissé furcsálltam, hogy egy fiú így kiönti nekem a lelkét. 

Belenéztem a szemeibe és elöntött az a furcsa érzés. Megint. Közelebb húzódtam hozzá, ő pedig megcsókolt. Megint. Most nem toltam el magamtól, akárhogy is tiltakoztam belül, de olyan jó érzés volt. Csak egyszer véget ért. Kinyitottam a szemem és ránéztem.

-         - Ed… - szóltam hozzá

-         - Sajnálom, Kath… annyira sajnálom, de szeretlek. – mondta és elfordult, majd elment.

Utána néztem, majd elindultam utána, amikor egy nő idegesen megállt előttem.

-         - Oh, Miss Tornow. Végre megtaláltam, készülnie kell a koncertre. – mondta idegesen. Igen, ő a stylistunk, Monique.

-         - De… - mondtam, de láttam, hogy Ed már eltűnt a színről – Megyek. – és követtem a nőt.

Egységes ruhában voltunk, legalábbis a szín és a stílus egységes volt. Nekem egy vad piros, nyakban megköthető, jóval térd fölé érő ruhám volt fekete bőr boleró dzsekivel, hátán egy vörös BRITISH SINGERS felirattal és piros magas sarkú szandállal. Kaptam egy nagy kerek fekete fülbevalót és néhány vékony ezüstös karperecet. A hajamat begöndörítették és feltettek egy vad sminket. Hát nem igazán ismertem magamra. Fél nyolc volt, amikor teljesen kész lettem. Elindultam, hogy beszéljek a fiúkkal, de ők megelőztek.

-         - Nem láttad Edet? - kérdezte idegesen Jeff. 

-         - Nem, én is őt keresem. Ti mikor láttátok utoljára?

-         - Amikor a stylistok végeztek vele lelépett, azóta nem láttuk. – mondta komoran Theo.

-         - Biztos csak szív egy kis friss leve… - ekkor lefagytam, mert megpillantottam. Még nem nagyon volt alkalmam szemügyre venni a fiúk öltözetét, de azt észrevettem, hogy neki nagyon is jól állt. Ők pont fordítva voltak, mint én. Hosszú fekete csőnadrág és bő fekete póló volt rajtuk, valamint egy vörös bőrdzseki a hátán egy fekete BRITISH SINGERS felirattal. Ed közeledett felénk, aztán megállt.

-         - Hol voltál? – támadta le Jeff. – A koncert hamarosan kezdődik!

-         - Bocs, csak ki kellett szellőztetnem az agyam. – válaszolt, miközben engem nézett. 

-         - Srácok! Gyerünk! – kiáltott Meg. – Már a színpad mögött lenne a helyetek.

-         - Máris megyünk, Meg. – szóltam oda neki és elindultunk.

A színpad óriási volt, vörösen és fehéren volt kivilágítva, előtte a hatalmas csarnok teljes sötétségben állt. Óriási volt a hangzavar és a tömeg. Elkezdtem izgulni. A hangszerek ott álltak a színpadon. Hátul a hatalmas dobszerkó, balra Ed basszgitárja, jobbra Theo gitárja, elöl pedig két mikrofon állvány, de csak az egyiken volt mikrofon. Csak teltek a percek. Tíz perc volt a kezdésig és én csak izgultam.

-         - Minden rendben lesz. – nyújtott át Ed egy üveg ásványvizet – Én is izgultam az első koncertünk előtt, de minden rendben volt. – mondta nyugtatóan.

-         Rendben fiúk, színpadra! – kiáltotta el magát Meg.