2013. december 28., szombat

35.rész

- Srácok beszélnem kell veletek! - mondtam már sokadjára, amikor bent ültünk a stúdió kávézójában. A fiúk ugyanis egyfolytában csak a tegnapi napról magyarázták, hogy milyen nagy volt, meg hogy nem tudom miről maradtam le. Valamiért nem igazán voltam rá kíváncsi. Egyáltalán nem figyeltek rám. Egyáltalán.
- Ha hazaérünk, nekem vissza fogok menni a sulimba- bukott ki belőlem, viszonylag hangosan, mire csend lett és mind rám néztek, majd Will elröhögte magát.
- És? Attól, hogy popsztárok vagyunk nekünk is kell tanulnunk - mondta lazán - majd délutánonként összefutunk. - mondta mire mindannyian bólogattak, csak Ed ült csendben lehajtott fejjel.
- Nem értitek! Én… hogyismondjam... egy afféle… - mi is erre a jó szó? - egy bentalkásos magánsuliba járok, csak karácsonykor jövök legközelebb haza. - magyaráztam, mire lefagyott a mosoly az arcukról, (szintén) csak Ed nézett némi reménnyel telve.
- El fogsz menni? - kérdezte némi lemaradással Theo, de azt hiszem ennyi idő kellett neki, hogy felfogja. - Nem mehetsz el! Veled sokkal jobbak lettünk! - Ezt egy koncertből állapította meg? Wow! Jó az ítélőképessége! Habár… ennek így semmi értelme nincs, már akkor tudnom kellett volna, hogy vissza kell mennem, amikor elfogadtam az állást. Mit gondoltam? Tudhatta volna, hogy a két dolog nem fér össze… attól, hogy Bradnek megy, nekem nem biztos, hogy fog. Úgy tűnik egyelőre ennyi volt az énekesi karrierem. - Sosem találunk még egy ilyen jó énekest, mint te!
- Nyugi vissza fogok jönni. - nyugtattam őket - megpróbálok minél hamarabb… de ha nem tudtok megvárni - hajtottam le a fejem - találkozunk egy fél év múlva, valamikor egy koncerteteken. - mondtam kissé szomorúan és elindultam - Holnap találkozunk, egy napot még biztos velem kell töltenetek. - intettem nekik búcsúzóul.
Visszamentem a hotelbe. Összeszedtem a holmiaimat és felkészültem a holnapi utazásra. Amikor végeztem a csomagolással felhívtam anyuékat skypon és örömmel jelentettem be Davenek, hogy megyek haza, mire komolyan ugrálni kezdett örömében. Az én édes kedves öcsém!
*Edward*
Kath csak ült velünk szemben és vártam, hogy mit akar mondani, mert nekem is beszélnem kéne a csapattal valami fontos dologról. Nem tudom, hogy fogom elmondani nekik. Csak lesütött szemekkel vártam, hogy mikor mondja már és nem figyeltem a fiúkra, akik végig a tegnapi napról sztorizgattak. Nekem nem is volt olyan érdekes, hisz ot voltam, de láthatóan Kathet jobban izgatta, hogy elmondja a mondandóját. És végre kimondta... teljesen ledöbbentem... Ezek után kicsit egyszerűbb bár kicsit kényelmetlenebb lesz nekem is emondanom, ami nyomja a szívem. Elmondta... körbenéztem... nem csak én döbbentem le, hanem a többiek is, de ők kicsit másképp, főleg miután elmagyarázta a dolgot. Kezd egyre jobban tetszeni, bár nem biztos, hogy az amire gondolok. Beszélnem kéne vele négyszemközt... de mi van, ha mégsincs igazam? Akkor hülyét csinálok magamból, ráadásul bajba sodrom magam is és a szüleimet is... De ekkor Kath elrohant.
-Holnap találkozunk, egy napot még biztos ki kell bírnotok velem- mondta búcsúzóul és kiment.
Felpattantam és elindultam utána. Kicsit se nézhettek hülyének, de az biztos, hogy furcsállták a dolgot.
-Kath, várj! Várj!-rohantam utána kiabálva, de úgy tűnik nem hallotta... vagy nem akarta meghallani.

Megálltam és a térdemre támaszkodva kifújtam magam.

2013. december 13., péntek

34.rész

Mosolyogva hagytam ott őket és kimentem a társalgóból. Le akartam feküdni. Elindultam a szoba felé, de végig azon járt az eszem, hogy mit fogok mondani a srácoknak Amikor beértem a szobába rögtön levetettem magamat az ágyra és el is aludtam. A másnap reggel azon ritka pillanatok egyike volt, amikor Aiden egy csókkal ébresztett, s mikor kinyitottam a szemem ott feküdt mellettem. Mosolyogtam.

- Jó reggelt! Hogy-hogy nem vagy edzésen? - kérdeztem tőle, mire azt válaszolta, hogy velem akarta tölteni a napot, meg különben is nincs edzés az előző napi meccs miatt. - Igazán velem szeretnéd tölteni a napot? - döbbentem le.
- Mióta itt vagyunk nem tudtunk együtt tölteni egy normális napot. - válaszolta és közelebb húzódott hozzám. Eszembe sem jutott Aiden amikor a mai napot terveztem. Ki akartam kísérni Bradéket a reptérre, találkozni akartam a srácokkal és beszélni velük. Holnapután hazamegyünk. Tudniuk kell. De... Ó hogy én milyen önző vagyok! Aidenre nem is gondoltam, pedig tudnom kellett volna róla, hogy nincs edzésük.
- Neked mi volt a terved? - kérdeztem mosolyogva és mélységes bűntudattal.
- Az legyen az én kis titkom... - mondta titokzatosan, majd felkelt és elindult a fürdő felé.
- Adrian… Bradék ma visszarepülnek Londonba...
- Igen? - nézett rám kérdőn
- Hááát… beleférne a programba, hogy kikísérjük őket a reptérre? - kérdeztem. A srácok várhatnak, de nem hagyom, hogy Brad búcsú nélkül menjen el. Adrian elmosolyodott és visszalépett az ágyhoz és odahajolt hozzám.
- Az is a program része - mondta mosolyogva és egy csókot nyomott a homlokomra. Mi? a program része? De hisz az előbb még csodálkozott azon, hogy most mennek vissza Londonba… Na mindegy… Én meg még csak rá sem néztem. Nem tudtam a szemébe nézni. Egy vipera vagyok! Undorodom magamtól! Majd felállt és bement a fürdőbe. Én a szekrényhez támolyogtam és felvettem egy bézs pántnélküli ruhát, amit derékban egy fekete szalag fut körbe, hozzá pedig az éktalpú szandálomat, majd a nyakamba kanyarítottam egy drapp kendőt. A hajamat kiengedem és a napszemüvegemmel fogtam hátra. Amikor Aiden végzett leesett az állam. Egy fehér hosszú ujjú inget viselt, aminek könyékig feltűrte az ujját és csak a mellkasa közepéig volt begombolva. Ehhez egy sima farmer társul, laza sármos, spanyol külsőt kölcsönözve viselőjének.
- Mehetünk? - nyújtotta felém a kezét én meg tettetett mosollyal megfogtam és elindultunk. Útközben dobtam egy smst a srácoknak, hogy ma nem megyek, de holnap mindenképp találkoznunk kell. Kicsit furcsállták a dolgot, de ez van. Nekem is megvan a saját életem, legalábbis eddig meg volt.

A nap egyébiránt nagyon jó volt. Aiden elvitt reggelizni majd a reptéren könnyes búcsút vettünk Brandonéktól, aztán végigjártuk egész Madridot és minden jó helyre bementünk. Aiden olyan kedves volt végig. Elég volt! Véget kell vetnem ennek az egésznek! Beszélnem kell Eddel, ez így nem jó! Nekem van barátom és nem tehetem meg ezt vele! Nem érdemli meg. Ed nem lehet számomra több csak egy srác a bandából. Már, ha benne maradok a bandában… Nem tudom mit fognak szólni a Feultyhez. Mit kéne tennem?

2013. december 10., kedd

33.rész

-         -- 2:1re megvertük Olaszországot. – mondta röviden és láttam rajta, hogy nem szeretne többet beszélni róla. Odahajoltam hozzá.
-         -- Gratulálok! – suttogtam a fülébe és egy puszit nyomtam az arcára.
-         -- Köszi. – mosolygott a szemembe és ismét átkarolt.
Egymáshoz bújva töltöttük az út hátralevő részét, ami nem volt hosszú. Amikor megérkeztünk a hotelbe letusoltam és levakartam magamról a sminket. Miután végeztem bementem a szobánkba, de Aiden nem volt ott. Átmentem a társalgóba és csodák-csodájára mindenki ott volt. Amikor ajtót nyitottam mindenki felém fordult és mindent tudni akartak a koncertről, amit Ashley és Mike még nem mondtak el. Aiden a kanapén ült. Odamentem hozzá és leültem mellé. A vállára hajtottam a fejem.
-         -- Bradék hol vannak? – kérdeztem tőle, mire a sarok felé mutatott. És ott voltak. Egy nagy körben álltak mind az öten és nevetgéltek. – Jah. – mondtam és felálltam, hogy odamenjek – Nem baj? – kérdeztem, de ő csak mosolyogva megrázta a fejét.
Odamentem hozzájuk. A turnéjukról beszélgettek, hogy már csak egy koncertjük lesz, Londonban. Épp ezt a mondatot kaptam el.
-         -- Már csak egy? – kérdeztem, mire mind felém fordultak.
-         -- Igen. – bólintott Sam és megbökte Bradet. – Ez itt vissza akar menni a sulijába. – mondta, mire Brandon megforgatta a szemét.
-         -- Visszamész a suliba? – kérdeztem furcsán – Azt hittem, csak a következő félévben.
-         -- Igen. Gondoltam, ha te is visszamész, akkor legalább az utolsó tanévemet töltsük már együtt. – válaszolta mosolyogva Én meg ijedten néztem rá. Azt hiszem megértette. – Nem mész vissza?
-         -- Ööö… - erre hirtelen nem tudtam a választ. Végülis egy együttes énekese vagyok, de mégis… eddig is volt egy életem és a Feultyt sem hagyhatom ott (főleg most, hogy már tudom miért kerültem a Muse-ba). Muszáj lesz visszamennem, és ha nem értik meg a srácok, akkor legalább nem találkozom nap, mint nap Eddel és újra élhetem a régi életem. – De visszamegyek, miután visszatértünk Londonba a srácokkal. – válaszoltam határozottan, mire Brad egy puszit nyomott a homlokomra.
-         -- Ugye tudod, hogy te vagy a kedvenc húgom? – kérdezte nevetve.
Én is elmosolyodtam, de nem bírtam szabadulni a gondolattól. A hétvégén visszarepülök Londonba, aztán vissza kéne mennem a suliba. Hogy fogom ezt elmondani a srácoknak? „Bocsi, de igazából suliban kéne lennem és csak a barátom focicsapata miatt jöttem el. Vissza kell mennem. A téli szünetben találkozunk. Hello.” Nem, ez nem lesz jó. Gratulálok Kath, ezt jól megcsináltad. Mindegy, holnap beszélnem kell a fiúkkal.
-         -- Mikor lesz az a koncert? – kérdeztem, miután sikerült visszaesnem a valóságba.
-         - Szombaton. – válaszolta Eric.
-         - Szombaton? Akkor… nemsokára elmentek?
-         - A holnap déli repülővel megyünk. Csak miattad jöttünk vissza. – magyarázta Stephan. – Ha belegondolok, hogy Jenny milyen dühös lehetett, amikor meglátta, hogy leléptünk. Huh. – nevettek fel egyszerre.
-         - Csak úgy eljöttetek? – csodálkoztam.
-         - Te mindent megérsz. – mosolygott rám Brad.
-         - Köszönöm. – mosolyogtam rájuk és igazán örültem, hogy miattam, csak miattam eljöttek. Ekkor megcsörrent Eric telefonja. Rápillantott és úgy dobta oda Stephannak, mint valami mérgezett tárgyat.
-         Jenny. – mondta tettetett ijedtséggel, miközben körbe-körbe dobálták a készüléket és röhögtek.
-         - Nem kéne felvennetek? – kérdeztem.
-         - Viccelsz? Egész nap hívogatott mindannyiunkat. A telefonomon legalább húsz nem fogadott hívás van tőle csak ma. – nevetett Sam – Csak arra nem veszi a fáradtságot, hogy megnézze az újságot, amit az „ELMENTÜNK” cetli alatt hagytunk. – fél kézzel átkarolta a vállam a másik kezét pedig végighúzta előttem, hogy képzeljem el. – A főcím: A BRITISH SINGERS AZ ÚJ ÉNEKESSEL LÉP SZÍNPADRA MADRIDBAN. – mire mindannyian felnevettünk.
-         Azért szerintem most már beszélhetnénk vele. – mondta Brad és a felvette a telefont, ami épp akkor landolt a kezében. –Áhh, szia Jenny. – mondta nyájas hangon és elindult kifelé a társalgóból, a haverjai meg követték.


2013. december 8., vasárnap

32.rész

Igen csak a fiúk. A forgatókönyv az volt, hogy a fiúk eljátsszák a debütáló számukat, aztán felkonferálnak engem, mint az együttes legújabb tagját és a következő dalt énekelve sétálok be a színpadra. Ott aztán, amikor a helyemre érek a fiúk is bekapcsolódnak és a szám végén van a hagyományos „köszöntés”, amit persze nem lehet elhagyni.
A fiúk felvonultak a színpadra és elfoglalták a helyüket. Ed és Theo megfogták a gitárjaikat és játszottak egy-két akkordot, majd Jeff beütötte az ütemet. Akkor elkezdek zenélni. A zenéjük, most sokkal jobban tetszett, mint bármikor és közben egyfolytában Edet néztem. Will is bekapcsolódott, kivette a mikrofont a tartóból és egyenesen a színpad előtt álló nézőkhöz hajolt le énekelni. Végignéztem az ugráló közönségen és megakadt a szemem. Brad ott állt, az együttesével és várt. A fiúk bezzeg a zenét figyelték, de ő engem várt. Csak nézte és nézte a színpadot, hogy mikor jövök én és egyszer csak vége lett a számnak. Jonathan lépett a színpad közepére és felcsendült a hangja.
-         - És íme, a British Singers új csillaga, az énekesek gyöngye, a gyönyörű, Kathrina Tornow! – mondta, majd lefutott a színpadról.
Megdobbant a szívem. Én következtem. Megszorítottam a kezemben a mikrofont és elkezdtem énekelni. A színpad elsötétült, csak egyetlen reflektor világított rám. Csak énekeltem aztán elindultam. Éneklés közben valahogy megnyugodtam és már nem remegtem. Mindent kihoztam magamból, amit csak lehetett. A reflektor követett, amíg be nem álltam Will mellé a mikrofonállványhoz. Csak álltam lehajtott fejjel és lesütött szemmel. Aztán felkaptam a fejem és a szám stílust váltott. A fiúk zenéltek és Will is énekelt. Egymással szembefordultunk és úgy énekeltünk. A szemem sarkából Bradet néztem, aki elismerően és büszkén bólintott felém és figyelte, ahogy élvezem a dolgot. Örült, de a legfontosabb, az, hogy itt volt. Boldog voltam. Aztán a pillantásom áttévedt Edre, aki végig csodálattal bámult engem, de megpróbáltam nem foglalkozni vele. Csak énekeltem és énekeltem. Egész este. Valamikor kilenc előtt? Vagy nem is tudom, az a lényeg, hogy kb. kilenc körül mozgolódás támadt a tömegben és megláttam Aident, a színpad elé állt és tapsolt. Ott állt mellette Ashley és Mike is és elismerően bólogattak. Olyan boldog voltam, hogy itt voltak. Láttam a fiúkon, hogy fáradtak a meccs miatt, mégis eljöttek. Egyre felszabadultabban énekeltem és az utolsó számnál Ed mellett, szinte ölelve kötöttem ki. A közönség hurrázott és tapsolt. Ott voltam a színpadon és ez nekem is szólt. Körbenéztem az együttesen, mind mosolyogtak, majd lenéztem Bradre, és a többiekre, akik bíztatóan tapsoltak és szintén mosolyogtak. Csak Aiden nézett olyan furcsán.
Mikor véget ért a koncert, már alig vártam, hogy beszélhessek a barátommal. Olyan bűntudatom volt. Némileg megkönnyebbülve jöttem le a színpadról, örültem, hogy túlestünk rajta, habár élveztem a koncertet. De a nap akkor még korántsem ért véget. Még az öltözőnkig sem juthattunk el, VIP-sok megrohamoztak bennünket. Autogramokat és közös fényképeket szerettek volna, még velem is. Ez kicsit sokkolt, de ki lehetett bírni. Habár a némileg elkínzott arcomat látva a fiúk jót röhögtek és megveregették a vállamat, hogy majd hozzászokok. Hát remélem.
Ezek után, amikor már átöltöztünk, meg már teljesen végeztünk, az előtérben futottam össze a fiúkkal.
-         - Hú, Kath, állati voltál! – karolta át a vállam Jeff – Valahogy sokkal jobban megy a dolog közönség előtt, mint próbákon. – mondta mire felnevettem.
-         - Jeffnek igaza van. – nevetett Theo – Nem hittem volna, hogy még a próbákon nyújtott teljesítményednél is jobbat tudsz produkálni.
-         - Egyszerűen bámulatos vagy! – kapcsolódott be Will – Ezért utállak. – mondta mire mindannyian odakaptuk a fejünket –a végén még itt kell hagynom az együttest miattad. Ki fognak dobni. – játszotta a sértődöttet, mire mindannyian felnevettünk.
-         Jól van, fiúk elég lesz. Hagyjátok abba. Kicsit… na, jó nagyon! Frusztrál, hogy ódákat zengtek rólam, pedig nincs rá semmi okotok. Ilyet nem csináljatok jó? – néztem rájuk kérlelőn.
-         - Akkor nem fogunk dicsérni. Majd azt mondjuk béna vagy. – mondta nevetve Theo, de én már nem rá figyeltem. Brad, az Black Slice, Aiden, Ashley és Mike ott álltak az ajtónál.
-         -Bocs fiúk, de most mennem kell. Holnap találkozunk. – mondtam és elköszönésül mindegyiküket megöleltem aztán odarohantam Aidenékhez.
Együtt mentünk vissza a hotelba és szinte félútig tartottam befogva a fülemet, mert egyfolytában arról beszéltek, hogy milyen jó voltam. Majd legközelebb rossz leszek, akkor legalább nem kell ezt elviselnem. Mike vezetett, Ashley ült az anyósülésen, mi pedig Aidennel hátul. Aiden végig átkarolt engem, mégse éreztem olyan boldognak magam. Azt hiszem kezdtem kiszeretni belőle, mert beleszerettem Edbe… És nem úgy szerettem bele, ahogy annak idején Aidenbe, hanem igazából, tényleg. Talán megtaláltam a nagy Őt, de talán csak azért, mert most nem szabad együtt lennünk. Mégis sokkal jobban szeretem, mint valaha Aident. Ez olyan furcsa. Megcsókoltam Aident, hogy lássa, figyelek rá, aztán témát váltottam.

-         - Na és milyen volt a meccs? Mi lett az eredmény?

2013. december 2., hétfő

31.rész


Ötkor már a koncert helyszínén voltunk és próbáltunk. Tartottunk egy fő-fő próbát, mindenestül. Egy órán keresztül, álltunk ide-oda a színpadon és énekelgettünk egy keveset. Aztán a srácokkal átmentünk a büfébe kajálni a koncert előtt. Leültünk az asztalhoz és elkezdtek bombázni a kérdéseikkel.
-         - Naa, izgulsz? – kérdezgette egyfolytában Jeff és a tekintetemet kereste, de én lehajtott fejjel néztem a tányéromat. Egy idő után, amikor nem bírtam tovább nevetve feleltem neki.
-         - Még nem. Majd ha ott állunk a színpadon a csomó ember előtt, na, akkor majd fogok. – mire mindenki felnevetett, még Edward is, aki mindeddig vagy engem, vagy pedig az asztal bámulta komoran. – Inkább az frusztrál, hogy ezek folyamatosan ott villogtatnak és nyomatják a mikrofonjaikat. – böktem a kerítés mögött nyújtózkodó és leskelődő sajtósokra, mire ismét mindannyian felnevettek.
-         - Szokj hozzá, kislány! – veregette meg a vállam Will. Köszi, bíztató vagy… - gondoltam.
A kajálás ezek után szintén vidáman telt, de engem akkor épp leginkább Edward kötött le. Tegnap este óta nem sokat beszéltünk és kerültük az olyan szituációkat, hogy kettesben kelljen maradnunk. De végig engem bámult és úgy gondoltam, hogy ezt meg kéne beszélnünk. Miután visszavittünk a tálcáinkat, kissé félrehúztam Edwardot, jelezve, hogy beszélnünk kéne.
-         - Nem úgy volt, hogy elfelejtjük a tegnap estét? – kérdeztem.
-         - De. – válaszolt röviden, majd a szemembe nézett, azokkal a gyönyörű barna szemeivel. Szinte elolvadtam tőle. Hangnemet váltott és folytatta. – Nem tudlak elfelejteni, Kath, azóta, hogy megláttalak. Nehéz úgy megfeledkezni arról a csókról, hogy egész nap téged látlak, ott vagy mindenhol, a próbáinkon és a koncerten. Nem tudom, mi van velem, de azt hiszem, szeretlek… Nem lenne szabad, mert tudom, hogy van barátod, de akkor is. – mondta és kissé furcsálltam, hogy egy fiú így kiönti nekem a lelkét. 
Belenéztem a szemeibe és elöntött az a furcsa érzés. Megint. Közelebb húzódtam hozzá, ő pedig megcsókolt. Megint. Most nem toltam el magamtól, akárhogy is tiltakoztam belül, de olyan jó érzés volt. Csak egyszer véget ért. Kinyitottam a szemem és ránéztem.
-         - Ed… - szóltam hozzá
-         - Sajnálom, Kath… annyira sajnálom, de szeretlek. – mondta és elfordult, majd elment.
Utána néztem, majd elindultam utána, amikor egy nő idegesen megállt előttem.
-         - Oh, Miss Tornow. Végre megtaláltam, készülnie kell a koncertre. – mondta idegesen. Igen, ő a stylistunk, Monique.
-         - De… - mondtam, de láttam, hogy Ed már eltűnt a színről – Megyek. – és követtem a nőt.
Egységes ruhában voltunk, legalábbis a szín és a stílus egységes volt. Nekem egy vad piros, nyakban megköthető, jóval térd fölé érő ruhám volt fekete bőr boleró dzsekivel, hátán egy vörös BRITISH SINGERS felirattal és piros magas sarkú szandállal. Kaptam egy nagy kerek fekete fülbevalót és néhány vékony ezüstös karperecet. A hajamat begöndörítették és feltettek egy vad sminket. Hát nem igazán ismertem magamra. Fél nyolc volt, amikor teljesen kész lettem. Elindultam, hogy beszéljek a fiúkkal, de ők megelőztek.
-         - Nem láttad Edet? - kérdezte idegesen Jeff. 
-         - Nem, én is őt keresem. Ti mikor láttátok utoljára?
-         - Amikor a stylistok végeztek vele lelépett, azóta nem láttuk. – mondta komoran Theo.
-         - Biztos csak szív egy kis friss leve… - ekkor lefagytam, mert megpillantottam. Még nem nagyon volt alkalmam szemügyre venni a fiúk öltözetét, de azt észrevettem, hogy neki nagyon is jól állt. Ők pont fordítva voltak, mint én. Hosszú fekete csőnadrág és bő fekete póló volt rajtuk, valamint egy vörös bőrdzseki a hátán egy fekete BRITISH SINGERS felirattal. Ed közeledett felénk, aztán megállt.
-         - Hol voltál? – támadta le Jeff. – A koncert hamarosan kezdődik!
-         - Bocs, csak ki kellett szellőztetnem az agyam. – válaszolt, miközben engem nézett. 
-         - Srácok! Gyerünk! – kiáltott Meg. – Már a színpad mögött lenne a helyetek.
-         - Máris megyünk, Meg. – szóltam oda neki és elindultunk.
A színpad óriási volt, vörösen és fehéren volt kivilágítva, előtte a hatalmas csarnok teljes sötétségben állt. Óriási volt a hangzavar és a tömeg. Elkezdtem izgulni. A hangszerek ott álltak a színpadon. Hátul a hatalmas dobszerkó, balra Ed basszgitárja, jobbra Theo gitárja, elöl pedig két mikrofon állvány, de csak az egyiken volt mikrofon. Csak teltek a percek. Tíz perc volt a kezdésig és én csak izgultam.
-         - Minden rendben lesz. – nyújtott át Ed egy üveg ásványvizet – Én is izgultam az első koncertünk előtt, de minden rendben volt. – mondta nyugtatóan.
-         Rendben fiúk, színpadra! – kiáltotta el magát Meg.