- Srácok
beszélnem kell veletek! - mondtam már sokadjára, amikor bent ültünk a stúdió
kávézójában. A fiúk ugyanis egyfolytában csak a tegnapi napról magyarázták,
hogy milyen nagy volt, meg hogy nem tudom miről maradtam le. Valamiért nem
igazán voltam rá kíváncsi. Egyáltalán nem figyeltek rám. Egyáltalán.
- Ha
hazaérünk, nekem vissza fogok menni a sulimba- bukott ki belőlem, viszonylag
hangosan, mire csend lett és mind rám néztek, majd Will elröhögte magát.
- És? Attól,
hogy popsztárok vagyunk nekünk is kell tanulnunk - mondta lazán - majd
délutánonként összefutunk. - mondta mire mindannyian bólogattak, csak Ed ült
csendben lehajtott fejjel.
- Nem
értitek! Én… hogyismondjam... egy afféle… - mi
is erre a jó szó? - egy bentalkásos magánsuliba járok, csak karácsonykor
jövök legközelebb haza. - magyaráztam, mire lefagyott a mosoly az arcukról,
(szintén) csak Ed nézett némi reménnyel telve.
- El fogsz
menni? - kérdezte némi lemaradással Theo, de azt hiszem ennyi idő kellett neki,
hogy felfogja. - Nem mehetsz el! Veled sokkal jobbak lettünk! - Ezt egy koncertből állapította meg? Wow! Jó
az ítélőképessége! Habár… ennek így
semmi értelme nincs, már akkor tudnom kellett volna, hogy vissza kell mennem,
amikor elfogadtam az állást. Mit gondoltam? Tudhatta volna, hogy a két dolog
nem fér össze… attól, hogy Bradnek megy, nekem nem biztos, hogy fog. Úgy tűnik
egyelőre ennyi volt az énekesi karrierem. - Sosem találunk még egy ilyen jó
énekest, mint te!
- Nyugi
vissza fogok jönni. - nyugtattam őket - megpróbálok minél hamarabb… de ha nem
tudtok megvárni - hajtottam le a fejem - találkozunk egy fél év múlva,
valamikor egy koncerteteken. - mondtam kissé szomorúan és elindultam - Holnap
találkozunk, egy napot még biztos velem kell töltenetek. - intettem nekik
búcsúzóul.
Visszamentem
a hotelbe. Összeszedtem a holmiaimat és felkészültem a holnapi utazásra. Amikor
végeztem a csomagolással felhívtam anyuékat skypon és örömmel jelentettem be
Davenek, hogy megyek haza, mire komolyan ugrálni kezdett örömében. Az én édes
kedves öcsém!
*Edward*
Kath csak
ült velünk szemben és vártam, hogy mit akar mondani, mert nekem is beszélnem
kéne a csapattal valami fontos dologról. Nem tudom, hogy fogom elmondani nekik.
Csak lesütött szemekkel vártam, hogy mikor mondja már és nem figyeltem a
fiúkra, akik végig a tegnapi napról sztorizgattak. Nekem nem is volt olyan
érdekes, hisz ot voltam, de láthatóan Kathet jobban izgatta, hogy elmondja a
mondandóját. És végre kimondta... teljesen ledöbbentem... Ezek után kicsit
egyszerűbb bár kicsit kényelmetlenebb lesz nekem is emondanom, ami nyomja a
szívem. Elmondta... körbenéztem... nem csak én döbbentem le, hanem a többiek
is, de ők kicsit másképp, főleg miután elmagyarázta a dolgot. Kezd egyre jobban
tetszeni, bár nem biztos, hogy az amire gondolok. Beszélnem kéne vele
négyszemközt... de mi van, ha mégsincs igazam? Akkor hülyét csinálok magamból,
ráadásul bajba sodrom magam is és a szüleimet is... De ekkor Kath elrohant.
-Holnap
találkozunk, egy napot még biztos ki kell bírnotok velem- mondta búcsúzóul és
kiment.
Felpattantam
és elindultam utána. Kicsit se nézhettek hülyének, de az biztos, hogy
furcsállták a dolgot.
-Kath, várj!
Várj!-rohantam utána kiabálva, de úgy tűnik nem hallotta... vagy nem akarta
meghallani.
Megálltam és
a térdemre támaszkodva kifújtam magam.