2013. november 30., szombat

30.rész


Egy ideig nem is fogtam fel, hogy mi történik. Hosszasan csókolóztunk és olyan jó volt. Éreztem az illatát, ott volt a karjaimban és mérhetetlen boldogság és öröm fogott el. Nem érzékeltem a külvilágot… De egyszer csak bevillant! Mit csinálok? Ezt nem tehetem meg! Aiden a barátom, Ed pedig csak… csak egy együttesben vagyunk. Ez nem lehet! Eltoltam magamtól és zavartan elfordultam. Mi tettem? Visszafordultam hozzá.
-         - Menj el. – mondtam lesütött szemmel – Nekem van barátom. Ezt nem tehetem. Ezt nem szabadott volna megtennem.
-         - Igazad van. Nem is tudom mi ütött belém. – mondta és lehajtotta a fejét. Elindult és intett magának egy taxit.
Én is elindultam a hotelba és még utoljára visszanéztem. Intett nekem egyet, mint első találkozásunkkor, aztán beült a taxiba. Úgy éreztem, mintha elszalasztottam volna valamit, mintha életem értelmét, hagytam volna elhajtani. De nem értettem saját magam. Szeretem Aident… De akkor ez mi volt? Lassan, gondolkozva léptem be a szobánkba és Aiden ott volt. Komoran nézett felém. Ugye nem látta?
-         Mi történt? – kérdezte és odajött hozzám. A hangja lágy volt és nem dühös, olyan, mintha vigasztalni akart volna. Ezek szerint nem látta? Huh.
-         - Semmi, csak hosszú napom volt. – nyomtam az arcára egy gyors puszit, majd elindultam a fürdőszoba felé.
-         - Ha végeztél a társalgóban leszünk. – kiáltotta utánam.
-         - Oké, de nem biztos, hogy megyek. – válaszoltam neki.
Letusoltam, aztán felvettem a bő szabású pólót, meg egy pamut sortot, magyarul, olyan „otthoniasan” öltöztem fel. A telefonom csörgött kettőt a táskámban. Smsem érkezett. Gyorsan megkerestem a telefont és megnéztem. Ed volt az: „Felejtsük el, ami ma történt. Nem történt semmi” ezt írta. Egy kicsit megkönnyebbültem. Visszaraktam a táskámba a telefont és megakadt a szemem a borítékon, amit Ed adott. A három jegy. Ha már van, akkor illene meg is hívnom valakit. Elmosolyodtam magamban és fogtam a borítékot. Átmentem a társalgóba, ahol Aiden rögtön odajött hozzám.
-        - Hát mégis itt vagy? – kérdezte és megcsókolt. Sabine fintorogva nézte a jelenetet. -  Elmondása szerint ez túl nyálas. Aiden szeme letévedt a kezemben tartott borítékra és rám nézett. – Mi az a kezedben?
-         - Egy boríték. – mondtam cinikusan.
-         - Azt én is látom. – kinyitottam és elővettem belőle a három jegyet.
-         - Ed szerzett nekem három VIP jegyet a koncertünkre és szeretném, ha te és a lányok jönnétek el velem. – mosolyogtam és a kezébe nyomtam a jegyet, majd adtam egyet-egyet Naominak és Ashleynek. – Ugye eljöttök? Ez lesz az első koncertem.
-         - Persze. – vágta rá Aiden gondolkodás nélkül, majd megnézte a jegyet és megakadt. – Kath, ez a koncert holnap lesz, este nyolckor. – mondta komoran.
-         - Igen. – mosolyogtam rá és eleinte nem értettem, hogy mi evvel a baj, aztán koppant. – Holnap hétkor lesz a meccsetek. – szomorodtam el. És nem csak azért, mert ők nem jöhetnek el a koncertre, hanem azért is, mert én nem mehetek el a meccsre. – Sajnálom, ezek szerint nem fogom látni a mérkőzést. Tudtam, hogy nem szabadott volna elfogadnom az ajánlatot. – törtek ki belőlem a könnyek.
-         - De el kellett fogadnod! – ripakodott rám Aiden – Ez életed nagy lehetősége, és az nem számít, hogy emiatt lemaradsz a negyeddöntőről. Legalább veszíteni nem látsz bennünket. – röhögött fel egyszerre az összes fiú. Úgy örültem, hogy nem haragszanak. – Inkább nekem kéne sajnálnom, hogy nem lehetek ott az első koncerteden. De minthogy a meccs egy órával korábban kezdődik, megteszek mindent, hogy legalább a végén ott legyek. – mosolygott rám, én pedig letöröltem a könnyeimet. 
Átölelt és megcsókolt. Átjárt a nyugalom, mégis, mintha akkor nem azt éreztem volna, mint a korábbi csókjainál. Olyan furcsa volt. Egyfolytában az a csók járt az eszemben, amit Edtől kaptam. Az volt életem legszebb csókja, pedig az a maga a tiltott gyümölcs. Lehet, hogy ezért volt édesebb? Ezek után még beszélgettünk egy sort. Naomi szabadkozott, hogy Mattel mindenképp elmennek a meccsre, állítása szerint Mattnek a meccsen a helye még sérültem is és ebben teljesen igaza van. Azt mondta, hogy utána pedig visszajönnek a hotelbe, amit szintén megértek. Ashley boldogan jön, ha sikerül neki, de ez is a csapaton múlik, úgyhogy ő is szabadkozott. Nem haragszom rájuk, hiszen a fiúk miatt vagyunk itt és én zavartam be. Lesz, ahogy lesz.

2013. november 29., péntek

29.rész


Reggel tízre beszéltük meg a próbát a srácokkal. Az esti beszélgetés után Braddel, megnyugodtam, hogy a fiúk életben maradhatnak. Reggel álmosan másztam ki az ágyból és, mint mindig most sem volt ott Aiden. Félálomban és kissé hunyorogva néztem le a karórámra, ami az éjjeliszekrényen volt. Ijedten kaptam oda a fejem, hogy közelebbről is megnézzem. De sajnos nem néztem el. Negyed tíz volt! Ijedtemben felébredtem és kapkodva siettem a gardróbhoz. Gyorsan elkezdtem kutakodni, majd előkaptam egy fehér pólót, egy vékony kék kardigánt és egy sima farmert. Megkerestem az előző nap szétdobált fehér Conversemet, majd felkötöttem a hajamat, aztán felvettem a karórámat és felkaptam a táskámat. Kirohantam a szobából és sietve odaintettem a többieknek, hogy „Elmentem”, miközben előkerestem a slusszkulcsot. Egy piros lámpánál gyorsan használtam egy kis szempillaspirált, majd egy következőnél szájfényt. Kissé sietős volt a reggelem, amire persze nem is volt olyan sok szükség.  Erre akkor döbbentem rá, amikor kiszálltam az autóból és bementem az épületbe. Megálltam az ajtóban és kifújtam magam, majd nekidőltem a falnak. Hirtelen valaki odajött hozzám. Felnéztem és Meg ott állt előttem kérdő pillantással.
-         - Kath, mi történt? – kérdezte nevetve.
-         - Elaludtam… Ugye nem késtem el? – kérdeztem ijedten.
-         - Nem, dehogy. – nevetett fel – a fiúk még nincsenek is itt.
-         - MI?  Nem úgy volt, hogy a próba 10kor kezdődik? – kérdeztem és éreztem, hogy ez nagy égés lesz.
-         - De úgy volt. – mosolygott rám. – De ők fiúk, mit vársz tőlük? Jó, ha az elkövetkezendő fél órában ideérnek.
-         - Huh. – könnyebbültem meg – Én meg rohantam. Tíz perce jöttem el a szállodánkból és két piros alatt sminkeltem. – mondtam mosolyogva.
-         - Igen, azt hiszem, rá fér a sminkedre egy kis igazítás. – mondta, miközben engem vizslatott aztán mindketten felnevettünk. – Legalább ettél valamit?
-         - Ööö… Nem! – mondtam.
-         - Akkor, ha végeztél gyere le az alagsorba, ott van büfé, a fiúkra úgyis várni kell még. – ajánlotta és így is tettem. 
Amikor végeztünk a reggelinkkel nevetgélve mentünk fel az előtérbe, ahova épp akkor toppantak be a fiúk. Jeff ment elöl stílusosan és színesen, mögötte a két röhögcsélő és lökdösődő kisgyerek Theo és Will, valamint leghátul mosolyogva Ed. Nem bírtam, nem tudomást venni arról, hogy milyen helyes. Valahogyan hatással volt rám és ez más, mint, ahogy Aiden. Olyan furcsa volt, de oda kellett figyelnem. Mégiscsak Aidennel járok. Odamentünk hozzájuk, mire Ed előre lépett.
-         - Tessék. – adott át nekem egy borítékot, én meg kinyitottam. Három VIP jegy volt benne a koncertünkre. Wow. A MI koncertünkre, olyan fura.
-         - Hát ez? – kérdeztem és csodálkozva néztem Edre.
-        -  Gondoltam biztos van valaki, akit meg akarsz hívni. – mondta mosolyogva, majd visszament a fiúkhoz, akik még mindig csak hülyültek.
-         - Köszi. – mondtam átszellemülve… Állj, állj, állj, állj! Kath! Térj magadhoz! Ed nem lehet több egy bandatagnál! mondtam magamnak.
A próba így nagyjából másfél órányi késéssel kezdődött el. Egész délelőtt csak énekeltünk, aztán miután kajáltunk, elmentünk a koncert helyszínére és tartottunk egy fő próbát, mindennel együtt. A nap végén, szinte összeestem a fáradtságtól. Visszamentünk a stúdióba és ittam egy gyors kávét, majd elindultam az autó felé. A szemem majd leragadt. Épp kinyitottam az ajtót, amikor hangos kiáltást hallottam a hátam mögött.
-         - Kath! – kiáltott Ed, mire hátranéztem. Kifutott a parkolóba, egyenesen hozzám.
-         - Szokásod lesz minden nap utánam rohanni? Mit hagytam ott már megint? – kérdeztem nevetve, majd visszafojtottam egy ásítást.
-         - Most nem hagytál ott semmit, nem azért jöttem. Nem kéne ilyen állapotban vezetned. – mondta komolyan.
-         - Hidd el minden rendben - mondtam félálomban, de ezt én sem hittem el.
-         - Jobb lesz, ha te most szépen beülnél az anyósülésre, és én vezetnék. 
-         - Komoly? – mondtam megkönnyebbülve és a kezébe nyomtam a kocsi kulcsot, majd beültem az anyósülésre, ő meg a sofőrülésre.
Nem tartott sokáig, amíg elértünk a hotelig. Szinte egész úton csendben voltunk, de mégis fura volt, hogy ilyen fáradt voltam, mégse aludtam el. Amikor megérkeztünk senki nem volt kinn a hotel előtt. Ed kiszállt az autóból, aztán ajtót nyitott nekem. Milyen udvarias! Aztán megfogta a kezem és hirtelen valami nagyon furcsa érzés töltött el. Nem figyeltem a külvilágra csak rá. Közelebb húzott magához, aztán… Megcsókolt!

2013. november 28., csütörtök

28.rész


Egyszer csak megcsörrent a telefonom, mire én kapkodva elővettem a táskámból. Csak egy SMS Aidentől. „Hol vagy már?” Ennyi állt benne. Gyorsan az órára néztem és láttam, hogy fél nyolc van. Már négy órája eljöttem a hotelból.
-         - Bocs srácok, de mennem kell, a barátom már aggódik értem. – fordultam a fiúkhoz.
-         - Megértjük. – nevettek szinte mind a négyen egyszerre, de nem értettem. Mi ilyen vicces? Csak Edward nézett kicsit furcsán. Mindannyian megöleltek és elköszöntem. Kimentem a szobából és már a kijáratnál voltam, amikor Ed utánam szólt.
-         - Kath! – kiáltotta, mire megfordultam.  – Ezt itt hagytad. – mondta és átnyújtotta a telefonom.
-         - Oh… köszi. – nevettem és elvettem.
-         - Ja és ne feledd el a holnapi próbát, szerdán koncert lesz! – mondta és intett nekem egyet. Én bólogatva visszaintettem.
-         - Nem fogom. – majd elindultam vissza a hotelbe.
Mielőtt elindítottam volna az autót, küldtem egy smst Aidennek, hogy „Megyek” és mentem. Aiden idegesen toporgott a szálloda előtt, és mintha láttam volna leesni egy nagy, követ a szívéről, amikor meglátta a kocsim. Amikor kiszálltam, odajött és úgy ölelt meg, mint akivel egy éve nem találkoztam.
-         - Legközelebb szólj, ha sokáig maradsz! – nézett a szemembe, mire akaratlanul elnevettem magam.
-         - Aiden, mi bajom lett volna? – kérdeztem, mert nem szoktam hozzá, hogy így aggódjon értem. – Csak négy velem egykorú srác volt.
-         - Biztos, hogy nem bántanak? 
-         - Biztos. Kezdesz olyan lenni, mint… Óóó neee! Teljesen kiment a fejemből! Meg fog ölni.
-         - Mint? Mint ki? – értetlenkedett Aiden.
-         - Brad. – mondtam ijedten. A nagy felhajtásban, nem szóltam neki arról, hogy a British Singers énekese leszek, és most már minden újság az én fotómmal van tele. Nem akartam, hogy így tudja meg, én akartam elmondani neki! – Elfelejtettem neki elmondani, hogy én leszek a British Singers új énekese. – magyaráztam és az arcán láttam, hogy nagyon is jól érti. – Nem lenne gond, ha most… beszélnék vele? Az nagyjából azt jelentené, hogy a ma esti programokból kimaradok. Okés?
-         - Persze, menj csak! – mondta én pedig felrohantam az szobánkba és előkaptam a notebookom.
Brandon fenn volt skypon és szerintem csak rám várt, mert korában hívott, mint én őt. Amint elkezdődött a beszélgetés, az összeráncolt szemöldökével találtam szembe magam, majd köszönés nélkül feltartott egy újságot, amin a következő szalagcím állt: „A BRITISH SINGERS ÚJ CSILLAGA: VAJON MEDDIG BÍRJA A KISLÁNY?” alatta pedig egy fotó rólam. Egy címlapon, persze, hogy Bred kiakadt. (Habár fogalmam sem volt, honnan kerülhetett oda, mert én még nem is beszéltem a sajtóval és képet sem készítettek rólam. Legalábbis tudtommal…)
-         - Magyarázatot követelek! – mondta – Épp egy újságos mellett mentünk el és megláttam a húgom fotóját egy címlapon. Nem mondom meglepődtem. Majd amikor olvastam a szalagcímet meg a cikket, nem hittem a szememnek. Kathy, mi ez?
-         - Sajnálom, Brad szólni akartam. Megkeresett a British Singers ügynöke telefonon, hogy várnak egy meghallgatásra és kiválasztottak, hogy én legyek az együttes új énekese. Annyi dolgom volt, elfelejtettem szólni, sőt itt voltak a fiúk meccsei is. Annyira sajnálom.
-         - És mikor tudtad meg? – rátapintott a lényegre.
-         - Két hete. – sütöttem le a szemem, majd sietve hozzátettem – De a fiúk, csak ma érkeztek Madridba.
-         - Két hete. Két hete tudod, és nem szóltál róla? Én vagyok az utolsó, akinek bármit is elmondasz?
-         - Mondtam, hogy elfelejtettem. – könnyek gyűltek a szemembe – Sajnálom Brandon. Tessék, akkor elmondok valamit, jó? Szerdán koncertünk lesz. Csak, hogy tudjál róla. Ja és az egyik srác elkérte a számom, hogy el tudjanak érni. Van még valami? Nem asszem ennyi. – mondtam cinikusan és letöröltem a könnyeimet. 
-         - Kathy… - lágyult meg Brad hangja – Sajnálom, nem kellett volna így reagálnom, de annyira megijedtem. Szent a béke? – kérdezte, mire én tettetett sértődöttséggel hátat fordítottam a web kamerának, majd elnevettem magam
-         Szent a béke. – mosolyogtam Bradre és legszívesebben megöleltem volna.

2013. november 27., szerda

27.rész


Annyira izgatott voltam, hogy már fél hatkor ébren voltam és csak fetrengtem az ágyban. Untam magam és csak bámultam a plafont, az idő meg persze csigalassúsággal telt. Előny, hogy végre egyszer ébren voltam, amikor Aiden elment. Eleinte csodálkozva nézett, hogy miért nem alszom, aztán amikor elmagyaráztam, neki, hogy ma jönnek a srácok sok szerencsét kívánt, aztán gyorsan elkészült és elment. Na, igen, gőzerővel dolgoznak az negyeddöntőre, pedig ők a harmadikok lesznek, majd szerdán. De ma valahogy nem tudtam Aiden edzésével foglalkozni. Miután felkeltem 3 órán keresztül készülődtem és vagy 5ször öltöztem át, mire kiválasztottam a megfelelő ruhát. Megpróbáltam minél lazábbnak látszani, mégis magamat adni. Hááát… talán sikerült. Egy ujjatlan zöld topot, rá egy bő fehér alapon mintás pólót vettem fel, az utóbbit kissé féloldalasan, plusz egy világoszöld farmert meg a fehér Conversemet. A nyakamba tettem egy hosszú zöld gyöngysort, a hajamat pedig hagytam, hogy természetesen hulljon a vállamra. Az utolsó három variációmat a lányok is látták (Igen, Sabine is…) és a végére már fetrengtek a röhögéstől, olyan kifogásaim voltak. A British Singers gépe délután háromkor érkezett, én pedig négyre mentem a stúdióba, hogy találkozzak velük. Igen. A lányok alig bírtak lefoglalni, fél négyig, amikor is elindultam a stúdióba. Kicsit talán korán volt, mert már háromnegyed négyre ott voltam, de már nem tudtam sokáig várni. Megan bekísért egy társalgószerűségbe. A szoba nem volt nagy. Az ajtóval szemben egy hatalmas ablak volt gyönyörű függönnyel, jobbra és balra pedig egy-egy kanapé, valamint az ajtó mellett, valahol a két kanapé között egy fotel. A szoba közepén egy kisebb dohányzóasztal állt. Leültem az egyik kanapéra és vártam. Egy ideig beszélgettünk Meggel, aztán valami hívása érkezett, úgyhogy ki kellett mennie, de valami olyat tátogott, hogy „Itt vannak” mire én a korábbinál is jobban izgultam. Elkezdtem dúdolni egy dalt, hogy lenyugodjak, de nem sokra mentem vele, mert hamarosan nyílt az ajtó és belépett Megan, majd Jonathan – ő a banda menedzsere – aztán a négy-velem egyidős (!!!) fiú. Lassan végignéztem rajtuk. Mind a négyen nagyon lazák voltak. Az egyik a falnak támaszkodva, zenét hallgatva állt (később kiderült, hogy a basszgitáros), másikuk mosolyogva méregetett engem (a dobos), az utolsó kettő (a gitáros és az énekes) pedig egymást átkarolva röhögött valamin. Élőben sokkal másabbak, mint a tvben… Ööö… jó értelemben mások.
-         - Fiúk, bemutatom az új énekeseteket, Kathrinát. – mondta ünnepélyesen meg, mire elmosolyodtam.
-         - Helló, Jeff vagyok! – jött oda hozzám az egyik és megölelt. 
Kissé furának tűnt a dolog, bár a srác kinézetre is kicsit fura. Szőke haja, hosszú, néhány tincs, ami hosszabbra van hagyva, rálóg nagy világoskék szemeire, a ruházatát illetően, pedig szereti a színes dolgokat.
-         - Edward. – intett a falnak támaszkodó, aki mindvégig lehajtott fejjel nyomkodta a zenelejátszóját, de most pár másodpercre felnézett rám szemébe lógó barna haja alól. Szemüveg volt az orrán, de azt inkább tudtam elképzelni, hogy divathóbortból hordja, mint, hogy szüksége lenne rá. Nagyon aranyosan festett. Ha nem lenne barátom, rögtön őt választanám. Viszonylag… VISZONYLAG!!! ... helyes.
-         - Ne legyél már ilyen komor, Ed – lökte meg az egyik röhögcsélő, miközben folyamatosan a másik röhögcsélőt rugdosta – tehát ő itt komor Ed – röhögött és a falnak támaszkodó srácra bökött– én meg Theo. – fejezte be, mint aki jól végezte dolgát, majd úgy tett mintha elfelejtett volna valamit és hozzátette – ja és ez (!) itt Will, vele fogsz énekelni. – mire Will elkezdte kergetni, mert „ez”-nek nevezte.
Hát velük együtt fogok színpadra lépni. Lássuk csak egy fura, színes dobos, egy komor basszgitáros, valamint két röhögcsélő gyerek. Biztos, hogy ezt akarom? ... Igen! Király lesz!
-         - Örvendek – mosolyogtam, aztán beszélgettünk. Általában rólam. 
Sőt még énekelnem is kellett, aztán együtt is énekeltünk és meglepetésemre már először is szuperül ment… Nem azt mondom, hogy tökéletesen, de szuperül. Ráadásul sokkal jobb fejek voltak, mint amilyennek eddig képzeltem őket és Edward sem az a búskomor fajta, csak megpróbált minél jobb benyomást tenni rám… Legalábbis ezt állította… Ööö… Hát nem is tudom. Jobb benyomást tett rám? … Kötve hiszem! Vagyishát… lehet. Végülis jó fej, meg helyes. De nem! Van barátom! De megnyugodtam, hogy nem fog mindig utálni és az is kiderült, hogy nem két gyerekes srácról van szó, hanem NÉGY TOTÁL gyerekes idiótáról. Hajrá, óvó néni. :-) De azt hiszem, jól fogok szórakozni.


26.rész


Reggel, amikor felkeltem, csak a tegnap járt az eszemben. Mosolyogva fordultam meg, az ágy közepe felé, majd felpattantam. Aiden már megint nem volt ott. A szemem sarkából észrevettem egy félbehajtott papírdarabot és megnéztem. Egy levélke volt. Az állt rajta, hogy edzésre mentek, majd jönnek és, hogy sok sikert kíván a stúdióban. Király! Na, mindegy. Feltápászkodtam, felvettem egy rózsaszín pánt nélküli pamut felsőt, majd rá egy világos, mintás blúzt, amit mell alatt megkötöttem, azokhoz meg egy farmer sortot, virágos „övvel”. Felhúztam a fehér Conversemet, majd egy csipesszel feltűztem a hajam, úgy, hogy csak a frufrum lógjon az arcomba. Feltettem egy lágy rózsaszínes sminket, aztán már kész is voltam. Mosolyogva mentem reggelizni, de minthogy a fiúk – mindenki, a lesérülteken kívül – a pályán voltak, elég kevesen voltunk, de jól telt a reggeli. Végig nevettük az egészet. Úgy gondoltam, hogy minél korábban lerendezem a szerződést, annál jobb lesz, úgyhogy miután megkajáltunk, elindultam. A lányok felajánlották, hogy elkísérnek, de aztán ránéztem a fiúkra. Matt a fotelben ült és hülye fejeket vágott, két másik játékos, meg egymást kergették, - kissé bukdácsolva – egy –egy croisantnal (?) a kezükben. Ezért úgy gondoltam, hogy jobb, ha maradnak, mert ezek ki tudja mit fognak még csinálni. A fiúkat elnézve ők is egyetértettek és elkezdték összeszedni a croisantos srácokat. Mosolyogva ültem be az autóba és hajtottam el a stúdióhoz. Amikor odaértem, feltoltam a napszemüvegem a hajamba és körbenéztem Miss Kansyt keresve. Hamarosan meg is találtam és odamentem hozzá.
-         - Jó napot, Miss Kansy! – köszöntem rá mosolyogva.
-         - Jó napot, Miss Tornow. – mosolygott vissza a hölgy – Nagy baj lenne, ha tegeződnénk? Kissé feszélyez, hogy egyfolytában Miss Kansynek hív, jobban örülnék a Megannek, vagy leginkább a Megnek.
-         - Leköteleznél, Meg. Szólíts Kathnek.– mondtam belegyezően, majd elindultam utána.
-         Egyébként gratulálok, Kath. – mondta útközben, majd nemsokára ismét beléptünk az előző napi terembe, ahol meghallgattak.
-         - Üdvözlöm, Miss Tornow! – köszöntött az ősz hajú férfi, akiről, még mindig nem tudtam, hogy kicsoda. – A nevem Benjamin Adain, de szólítson, csak Bennek, ha már együtt fogunk dolgozni. – mutatkozott be és kezet ráztunk.
-         - Örvendek. – mosolyogtam, majd egy barnahajú, kecskeszakállú férfi következett, Konrad Dien, valamint Jonathan Devon, akivel már beszéltem telefonon. 
Hamarosan aláírtuk a szerződést és koccintottunk is rá. Kiderült, hogy a British Singers-nek az első fellépése, két nappal az érkezésük után lesz. Fel kell, hogy készüljek, ezért a találkozó után rögtön egy boltba mentem, hogy megvegyem az összes CD-jüket, majd a hotelben kinyomtattam az összes dalszöveget.  A srácok két hét múlva hétfőn fognak érkezni, úgyhogy addig van időm megtanulni a számokat.
Csak telt az idő. Lassan letelt a két hét és a fiúknak, megvolt a hátralévő két meccsük. Mindkettőt megnyerték. A franciákat 2:1-re az ukránokat 3:0-ra verték meg. Olyan büszke voltam rájuk. Így tehát a svédekkel egyetemben – akik persze a vad stílusukkal az összes meccsüket megnyerték – továbbjutottak a negyeddöntőbe. A negyeddöntőbe bekerült nyolc csapat, a következőként voltak párban:
Németország – Lengyelország
Görögország – Spanyolország
Portugália – Anglia (mi)
Svédország – Olaszország
A párokat elnézve, nagyjából meg lehetett tippelni, hogy melyik négy csapat fog továbbjutni az elődöntőbe, de ez még korántsem volt biztos. Elérkezett a vasárnap és izgatottan feküdtem le. Következő nap találkoztam a leendő együttesemmel és izgultam. Aiden átkarolt és aznap már sokadjára mondta, hogy „Nyugodj meg, minden rendben lesz” és én megint csak elmosolyodtam, de nem sikerült megnyugodnom, de végül –valami csoda folytán – mégis elaludtam és vártam a másnapot.

2013. november 26., kedd

25.rész


Mosolyogva szálltam ki az autóból, amikor a hotelhez értem. Felmentem az emeletünkre és bementem a szobánkba. Letettem a cuccaimat, majd átmentem a társalgóba hátha a többiek ott vannak. Ott is voltak. Amikor beléptem mindenki elcsendesedett és kíváncsian nézett rám. Felszaladt a szemöldököm és akaratlanul elmosolyodtam, de még nem szóltam egy szót se.
-         - Kath, mond már mi volt! Megöl a kíváncsiság! – mondta Mike, mire mindannyian bólogattak.
-         - Rendben, rendben. – nevettem és elmeséltem mindent a délután történtekről.
-         - Kath, ez nagyszerű! – ugrott a nyakamba Ashley és Naomi egyszerre –Ugye elfogadod? El kell fogadnod!
-         - Hát nem tudom. – mondtam és lesütöttem a szememet. – A fiúk két hét múlva jönnek Madridba és tudtommal egy hétig maradnak, aztán visszamennek Londonba. Ha csatlakozom hozzájuk, akkor nekem is el kell majd mennem és igazából miattatok vagyok itt. Ez nem lenne fair tőlem.
-         - Na, ne szórakozz. – mondta mögöttem egy komolya hang, mire kissé megborzongtam. Hát igen Sabine volt az.  – Itt van életed lehetősége és el akarod szalasztani? Hülye vagy. – mondta és éreztem, hogy igaza van. Aidenre néztem, aki mosolyogva bólintott.
-         - Okkal választottak ki. – jött oda hozzám és átkarolta a vállam. – Ott a helyed és különben is három hét múlva az ifi EBnek is vége lesz és egy időre mi is visszamegyünk Londonba. Addig meg úgyis mindegy. – mosolygott. 
-         - Aidnek igaza van. – bizonygatta Matt is, aki egy fotelben ült, mellette Naomi a fotel karfájáról, karolta át. – El kell fogadnod! 
-         - Valóban így gondoljátok? – kérdeztem, mire afféle istenem-már-komolyan-nem-fogja-megérteni?-IGEN! nézéssel bólogattak. – Hát rendben. – mondtam és kimentem a szobából, majd tárcsáztam a névjegykártyán lévő számot. Egy kis ideig csöngött majd felvette. – Mr. Devon? –kérdeztem.
-         - Igen?
-         - A nevem Kathrina Tornow, délután voltam a meghallgatáson és döntöttem. Elfogadom az ajánlatát. – mondtam boldogan a telefonba.
-         - Örülök Miss Tornow. Holnap lerendezzük a papírokat és az együttes tagja lesz. Két hét múlva meg már a srácokkal együtt fog fellépni. – mondta – a hangjából ítélve – szintén boldogan az úr.
-         - Köszönöm Mr. Devon. A holnapi viszontlátásra. 
-         - Viszhall, Miss Tornow. – mondta és letette a kagylót.
A lehető legkomorabb arccal mentem vissza a társalgóba, mire mindannyian ijedten néztek rám én meg elnevettem magam.
-         - Sikerült. – mondtam fülig érő mosollyal és odamentem Aidenhez, mire ő felkapott és megpörgetett a levegőben. – Köszönöm. – mondtam neki boldogan.
-         - Ne nekem köszönd. – mosolygott és Sabinere mutatott. Odamentem hozzá. 
-         - Köszönöm, Sabine. – mondtam és minden ellenkezésének az ellenére megöleltem.
-         - Semmiség. – mondta lazán és kibontakozott az ölelésemből. – De ezt ne csináld még egyszer. – nézett rám komolyan, majd ismét csak bámult a messzeségbe és rágózott tovább. Megvontam a vállam és visszamentem Aiden mellé, aki átkarolta a vállam én meg a vállára hajtottam a fejem.
-         - Biztos nem baj? – kérdeztem.
-         - Viccelsz? – mosolygott rám, avval az édes mosolyával. – Ez életed nagy lehetősége.
Jól van, ha így gondolja? Már csak anyut kell meggyőznöm róla, apu meg úgyis beleegyezik, Brad meg hát… Brad. Jobb, ha minél előbb szólok neki, biztos látni akarja majd az együttest. És nem is csak látni, hanem biztos, hogy „beszélgetni” is akar majd velük. De ezt majd később. Most épp ki akarom élvezni a pillanatot.

24.rész


Az éjszaka valamilyen szinten oldotta bennem a feszültséget és izgatottan készülődtem a délutáni meghallgatásra. Egy vékony apró virágmintás, térdig érő spagetti pántos ruhát vettem fel, fehér, szalagokkal átfűzött balettcipővel és fehér hajpántot tettem a hajamba. feltettem egy laza sminket is, majd a nyakamba kanyarítottam egy virágos sálat. Mire elkészültem mindennel már fél kettő volt és egy rövid (?) Na, jó elég hosszú csókkal elbúcsúztam Aidentől – akinek sajnos edzése volt és nem tudott velem jönni – majd beültem a kocsiba – amit aputól kaptam kölcsön – és elhajtottam a stúdióhoz. Belül remegve szálltam ki az autóból és zártam be azt. Bementem a stúdióba és megálltam a recepciósnál.
-         - Jó napot! A nevem Kathrina Tornow, a meghallgatásra jöttem – mondtam.
-         - Áhh… Miss. Tornow. – mondta egy női hang a hátam mögött. Megfordultam és egy középmagas szőke hölgy állt előttem. – Megan Kansy vagyok, velem beszélt telefonon. Kérem, kövessen.
-         - Örvendek. – mondtam és követtem. Egy nagy terembe mentünk, ahol három férfi ült és beszélgetett.
-         - Uraim. – szólalt meg a nő – Bemutatom Miss Tornowt.  –mire én beléptem a szobába.
-         - Üdvözlöm. – mondta a középen ülő kissé őszes férfi. – Mit fog nekünk énekelni? – kérdezte és mosolygott. Ha eddig még nem izgultam, akkor az most tört rám. Azt hittem minden tagom remeg.
-         - Attól az énekesnőtől fogok énekelni egy dalt, akitől a felvételen lévő dal származik. Christina Perri: A Thousand Years. – mondtam határozottan és elkezdtem énekelni. Valahogy, miközben énekeltem, teljesen felszabadultam és megnyugodtam, nyomát sem lehetett látni rajtam a korábbi izgulásnak. Csak énekeltem és énekeltem. Aztán egyszer csak véget ért a dal.
-         - Bravó! – mondta az ősz férfi mellett ülő és állva tapsolt. – Uraim, azt hiszem megtaláltuk, amit kerestünk. – mondta a másik két férfihez fordulva, mire azok heves bólogatásba kezdtek, én meg csak kapkodtam a fejem közöttük.
-         - Gratulálok, Miss. Tornow. – szólalt meg a harmadik. 
-         - Elnézést, de mit találtak meg? – kérdeztem kissé zavartan, nem igazán értettem, hogy mi folyik itt.
-         - A British Singers leendő énekesét. – mondta az őszes úr, mire ledöbbentem. A British Singers? Mármint az együttes? O.o. 
-         - Valóban? – kérdeztem.
-         - Már, ha nincs ellenére. A British Singers énekese lenne. Turnék, koncertek stb. – magyarázta a baloldali. Teljesen le voltam fagyva és ezt szerintem ők is észrevették. -  Még van ideje átgondolni. A srácok 2 hét múlva jönnek Madridba, akkor ismerkednének meg az új énekessel. Vagyishát remélem, hogy magával. Megan, kérlek. – mondta és a nő felé fordult, mire a nő átnyújtott nekem egy névjegykártyát. – Ezen a telefonszámon, akármikor el tud érni. Várom a válaszát.  A mielőbbi viszont látásra. – mondta és a másik két férfihoz fordult. Ránéztem a kezemben lévő lapra, amin ez a név állt: Jonathan Devon, majd követtem Megant a kijárathoz.
-         - Viszlát, Miss Kansy. És köszönöm. – köszöntem el és kimentem. 
Lassan mentem az autóm felé, hogy közben mindent át tudjak gondolni. Nem igazán sikerült. Egyre csak az járt a fejemben, hogy kiválasztottak, hogy én legyek a British Singers énekese. Mindig is odavoltam azért az együttesért.

2013. november 25., hétfő

23.rész


-         - Miii? – kérdeztem ijedten, mire Aiden elégedett mosolyával találtam szembe magam. – Ez biztos csak valami félreértés. Én nem jelentkeztem semmiféle meghallgatásra. – ráztam meg a fejem.
-         - Ezek szerint nem ön Kathrina Tornow? – kérdezte a nő
-         - Dehogynem én vagyok, de ez biztos csak egy félreértés.
-         - Ha maga, akkor nincs semmi félreértés. Kaptunk egy felvételt és tehetségesnek tartjuk magát, holnap várjuk a meghallgatásra pontban 15 órakor…
-         - De várjunk csak, a stúdiójuk nem Londonban van? 
-         - Dehogynem, de most épp Madridban tartózkodunk, mint ahogy azt a feladótól tudjuk ön is. Tehát várjuk a madridi stúdiónkban, holnap pontban 15 órakor. Viszhall. – mondta a nő és letette.
-         - Ez fura volt… - jegyeztem meg hangosan és elraktam a telefonom, majd Aidenre néztem. Nem bírtam elfelejteni azt az elégedett mosolyát. – Te tudtál erről igaz? – kérdeztem kissé frusztráltan.
-         - Mondtam már, hogy Sabine elég befolyásos ilyen körökben? – kérdezett vissza.
-         - Ne mond már, hogy ma pár óra alatt elintézett egy… egy ilyen dolgot. Ez a British Singers stúdiója! – mondtam elképedve.
-         - Te még komolyan nem láttad magadat olvasás és zenehallgatás közben? – kérdezett furán és nem értette a dolgot. – Csak mert amikor eljöttünk a suliból egész úton zenét hallgattál és közben énekeltél is. Szerintem mindenki hallotta. – mondta mosolyogva.
-         - Úúú… - húztam el a szám és azt hiszem fülig vörösödtem – Miért nem szóltatok? – csattantam fel – Ez olyan ciki…
-         - Nem, dehogy. Ez nem ciki. Gyönyörű hangod van. – mondta és odajött mellém és átölelt. 
-         - És mi van, ha nekik nem tetszik? – kérdeztem ijedten.
-         - Szerinted behívtak volna, ha nem tetszik nekik? – nézett rám Aiden. Igaza volt. Fő az optimizmus. Minden jó, minden sikerülni fog. Ismét mosoly húzódott az arcomra.
-         - Szeretlek… – mondtam boldogan és megcsókoltam, majd hozzátettem – Addy – mire mindketten felnevettünk.
Talán fél órán keresztül szeretgettük ott egymást a cukrászdában és már vagy három pincér jött oda hozzánk, hogy kérünk-e még valamit, mire felálltunk és eljöttünk. A nap további része is csodálatos volt. Aidennel csak sétálgattunk a városban, hol egymás kezét fogva, hol félig összeölelkezve. Aztán leültünk egy padra és Aiden vállára hajtottam a fejem. Csak ültünk ott és néztünk ki a fejünkből, de mégis olyan boldog voltam és az idő csak úgy repült. Ez leginkább akkor bizonyosult be, amikor Aiden megfogta a napszemüvegemet és hajpántként feltette a fejemre, közben teljes véletlenségből rápillantott az órájára.
-         - Ez igen. – mondta és pár percig csak az óráját nézte – Fél nyolc van. – mutatta az óráját és elnevettük magunkat. 
-         - A legjobb az lesz, ha visszamegyünk a szállodába, a nővéred a végén még aggódni, fog érted. – mondtam mosolyogva, mire ő felnevetett.
-         - A nővérem? Sabine? Ugyanarról a személyről beszélünk? – kérdezte ijedt tekintettel – Mert szerintem nem. Azt se vette észre, amikor Adriannal először mentünk a Feultybe és hónapokig nem voltunk otthon. Amikor hazaértünk avval fogadott bennünket, hogy „Hogy kelhettetek ilyen későn!” – mondta mire én is felnevettem.
-         - Na, jó tény, hogy nem így képzeltem el, ugyanis Brad képes azért aggódni, hogy két percig egyedül vagyok. – nevettem miközben elindultunk a hotel felé.


22.rész


-         - Sabinet, a szeretőmet. – mondta és faarccal bámult felém. Nem bírtam ki, kitört belőlem a röhögés. A lány meglökte Aident és felém lépett. Pár másodpercre határozottam megremegtem tőle.
-         - A nevem Sabine és Addy nővére vagyok. – mondta és kezet nyújtott, majd kezet fogtunk. – Ez az, amit kedves öcsém nem volt képes elmondani. – mondta gunyorosan, mire mindannyian elröhögtük magunkat.
-         - Örülök. – mosolyogtam és tényleg örültem, hogy a nővére. Aiden odajött hozzám, átkarolt, majd előhúzta a zsebéből az iPhone-ját és megnyitotta az üzeneteit. Ott volt egy hatalmas oszlopban, hogy Sabine, Sabine, Sabine, Sabine… és így tovább. Olyan boldog voltam. – Most már megnyugodtál? – kérdezte némi gúnnyal a hangjában, mire én megcsókoltam. 
-         - Meg. – suttogtam a fülébe.
-         - Jól van elég lesz ebből a nyálaskodásból. – mondta Sabine fintorogva – Asszem’ én levedlek, nem fekszik nekem ez a gönc. Hol van itt a fürdő? – kérdezte, mire én megmutattam neki.
Nagyjából negyed óra múlva jött ki a fürdőből, teljesen másképp. Erős fekete sminkje lett, egy fekete fűzős, kicsit a gót stílusra emlékeztető topot, fekete csőfarmert és nagy fekete bakancsot vett fel. Hosszú, szintén fekete (ez már kicsit nyugtalanított) tépett haját kiengedte, hagyta, hogy egyenes tincsei a vállára hulljanak, hosszú oldalfrufruját pedig a szemébe fésülte.
-         - Na, így már sokkal jobb. – mondta komoran, majd mondván, hogy elfoglalja a szobáját, fogta az óriási fekete (!!!) sporttáskáját és kivonult a szobából.
-         - Fura egy nővéred van. – mondtam Aidennek és az ajtót bámultam, hátha bejön és halálra ijeszt bennünket.
-         - Hát igen, kicsit jobban hasonlít Adrianra, mint rám. – mosolygott.
-         - Apropó Adrian. Egyikőtök se mondta, hogy van nővéretek. – néztem a szemébe.
-         - Hááát… igen. – mondta, de nem kezdett el magyarázkodni. Nem akartam rákérdezni, biztos jó oka van rá.  – Van kedved elmenni valahová? – kérdezte mosolyogva, de szerintem azért, hogy témát váltson. – Mondjuk moziba? – erre a kérdésre rávágtam, hogy igen, bár később jutott eszembe, hogy Spanyolországban vagyunk és a moziban spanyolul mennek a filmek.
Már ott voltunk, amikor ezt megemlítettem neki, mert a plakátokat nézve nem sokat mondtak neki a címek. Hát igen. Nem valami jó spanyolból. Először eldöntöttük, hogy feliratos filmet fogunk nézni, vagyis eredeti angol hang és spanyol felirat, de miután kiválasztottuk a filmet és beültünk a terembe, majd elkezdődött a film, kiderült, hogy nincs felirat, hanem szinkron van. Szuper! Tehát a mozizás avval ment el, hogy fordítottam Aidennek és szinte végig csitítottak minket. Mi meg csak röhögtünk. Amikor vége lett a (3D-s) filmnek, nevetve adtuk le a szemüvegünket és mentünk ki.
-         - Na, jó. – mondta Aiden – Soha többet nem viszlek moziba Spanyolországban.
Sértődést szimulálva fordultam el tőle és megmondtam neki, hogy utálom. Pár másodperc múlva már ezen is szakadtunk. Vidáman mentünk egy cukrászdába, ahol sütit ettünk. Ilyen vidám napom ritkán van. Épp a… nemistudommiről beszélgettünk, amikor megszólalt a telefonom. Ránéztem a kijelzőre és nem írt ki nevet csak számot. Úgy gondoltam, nem lehet olyan fontos, majd hív, még ha akar, úgyhogy csak letettem magam mellé és hagytam, hogy csöngjön.
-          - Nem veszed fel? – kérdezte Aiden.
-         - Szakítsam félbe ezt a szép délutánt? – kérdeztem vissza.
-         - Nem szakítod félbe. – mondta lágyan, mire elmosolyodtam – Vedd fel nyugodtan. – mire én felvettem.
-         - Halló. – szóltam bele.
-         - Kathrina Tornow? – kérdezte egy női hang a túloldalról.
-         - Igen. – válaszoltam.
-         - Megan Kansy vagyok a British Studios dolgozója és szeretnék gratulálni, ugyanis várjuk önt holnap a meghallgatásunkra…