35.rész

- Srácok beszélnem kell veletek! - mondtam már sokadjára, amikor bent ültünk a stúdió kávézójában. A fiúk ugyanis egyfolytában csak a tegnapi napról magyarázták, hogy milyen nagy volt, meg hogy nem tudom miről maradtam le. Valamiért nem igazán voltam rá kíváncsi. Egyáltalán nem figyeltek rám. Egyáltalán.

- Ha hazaérünk, nekem vissza fogok menni a sulimba- bukott ki belőlem, viszonylag hangosan, mire csend lett és mind rám néztek, majd Will elröhögte magát.

- És? Attól, hogy popsztárok vagyunk nekünk is kell tanulnunk - mondta lazán - majd délutánonként összefutunk. - mondta mire mindannyian bólogattak, csak Ed ült csendben lehajtott fejjel.

- Nem értitek! Én… hogyismondjam... egy afféle… - mi is erre a jó szó? - egy bentalkásos magánsuliba járok, csak karácsonykor jövök legközelebb haza. - magyaráztam, mire lefagyott a mosoly az arcukról, (szintén) csak Ed nézett némi reménnyel telve.

- El fogsz menni? - kérdezte némi lemaradással Theo, de azt hiszem ennyi idő kellett neki, hogy felfogja. - Nem mehetsz el! Veled sokkal jobbak lettünk! - Ezt egy koncertből állapította meg? Wow! Jó az ítélőképessége! Habár… ennek így semmi értelme nincs, már akkor tudnom kellett volna, hogy vissza kell mennem, amikor elfogadtam az állást. Mit gondoltam? Tudhatta volna, hogy a két dolog nem fér össze… attól, hogy Bradnek megy, nekem nem biztos, hogy fog. Úgy tűnik egyelőre ennyi volt az énekesi karrierem. - Sosem találunk még egy ilyen jó énekest, mint te!

- Nyugi vissza fogok jönni. - nyugtattam őket - megpróbálok minél hamarabb… de ha nem tudtok megvárni - hajtottam le a fejem - találkozunk egy fél év múlva, valamikor egy koncerteteken. - mondtam kissé szomorúan és elindultam - Holnap találkozunk, egy napot még biztos velem kell töltenetek. - intettem nekik búcsúzóul.

Visszamentem a hotelbe. Összeszedtem a holmiaimat és felkészültem a holnapi utazásra. Amikor végeztem a csomagolással felhívtam anyuékat skypon és örömmel jelentettem be Davenek, hogy megyek haza, mire komolyan ugrálni kezdett örömében. Az én édes kedves öcsém!

*Edward*

Kath csak ült velünk szemben és vártam, hogy mit akar mondani, mert nekem is beszélnem kéne a csapattal valami fontos dologról. Nem tudom, hogy fogom elmondani nekik. Csak lesütött szemekkel vártam, hogy mikor mondja már és nem figyeltem a fiúkra, akik végig a tegnapi napról sztorizgattak. Nekem nem is volt olyan érdekes, hisz ot voltam, de láthatóan Kathet jobban izgatta, hogy elmondja a mondandóját. És végre kimondta... teljesen ledöbbentem... Ezek után kicsit egyszerűbb bár kicsit kényelmetlenebb lesz nekem is emondanom, ami nyomja a szívem. Elmondta... körbenéztem... nem csak én döbbentem le, hanem a többiek is, de ők kicsit másképp, főleg miután elmagyarázta a dolgot. Kezd egyre jobban tetszeni, bár nem biztos, hogy az amire gondolok. Beszélnem kéne vele négyszemközt... de mi van, ha mégsincs igazam? Akkor hülyét csinálok magamból, ráadásul bajba sodrom magam is és a szüleimet is... De ekkor Kath elrohant.

-Holnap találkozunk, egy napot még biztos ki kell bírnotok velem- mondta búcsúzóul és kiment.

Felpattantam és elindultam utána. Kicsit se nézhettek hülyének, de az biztos, hogy furcsállták a dolgot.

-Kath, várj! Várj!-rohantam utána kiabálva, de úgy tűnik nem hallotta... vagy nem akarta meghallani.

Megálltam és a térdemre támaszkodva kifújtam magam.

34.rész

Mosolyogva hagytam ott őket és kimentem a társalgóból. Le akartam feküdni. Elindultam a szoba felé, de végig azon járt az eszem, hogy mit fogok mondani a srácoknak Amikor beértem a szobába rögtön levetettem magamat az ágyra és el is aludtam. A másnap reggel azon ritka pillanatok egyike volt, amikor Aiden egy csókkal ébresztett, s mikor kinyitottam a szemem ott feküdt mellettem. Mosolyogtam.

- Jó reggelt! Hogy-hogy nem vagy edzésen? - kérdeztem tőle, mire azt válaszolta, hogy velem akarta tölteni a napot, meg különben is nincs edzés az előző napi meccs miatt. - Igazán velem szeretnéd tölteni a napot? - döbbentem le.

- Mióta itt vagyunk nem tudtunk együtt tölteni egy normális napot. - válaszolta és közelebb húzódott hozzám. Eszembe sem jutott Aiden amikor a mai napot terveztem. Ki akartam kísérni Bradéket a reptérre, találkozni akartam a srácokkal és beszélni velük. Holnapután hazamegyünk. Tudniuk kell. De... Ó hogy én milyen önző vagyok! Aidenre nem is gondoltam, pedig tudnom kellett volna róla, hogy nincs edzésük.

- Neked mi volt a terved? - kérdeztem mosolyogva és mélységes bűntudattal.

- Az legyen az én kis titkom... - mondta titokzatosan, majd felkelt és elindult a fürdő felé.

- Adrian… Bradék ma visszarepülnek Londonba...

- Igen? - nézett rám kérdőn

- Hááát… beleférne a programba, hogy kikísérjük őket a reptérre? - kérdeztem. A srácok várhatnak, de nem hagyom, hogy Brad búcsú nélkül menjen el. Adrian elmosolyodott és visszalépett az ágyhoz és odahajolt hozzám.

- Az is a program része - mondta mosolyogva és egy csókot nyomott a homlokomra. Mi? a program része? De hisz az előbb még csodálkozott azon, hogy most mennek vissza Londonba… Na mindegy… Én meg még csak rá sem néztem. Nem tudtam a szemébe nézni. Egy vipera vagyok! Undorodom magamtól! Majd felállt és bement a fürdőbe. Én a szekrényhez támolyogtam és felvettem egy bézs pántnélküli ruhát, amit derékban egy fekete szalag fut körbe, hozzá pedig az éktalpú szandálomat, majd a nyakamba kanyarítottam egy drapp kendőt. A hajamat kiengedem és a napszemüvegemmel fogtam hátra. Amikor Aiden végzett leesett az állam. Egy fehér hosszú ujjú inget viselt, aminek könyékig feltűrte az ujját és csak a mellkasa közepéig volt begombolva. Ehhez egy sima farmer társul, laza sármos, spanyol külsőt kölcsönözve viselőjének.

- Mehetünk? - nyújtotta felém a kezét én meg tettetett mosollyal megfogtam és elindultunk. Útközben dobtam egy smst a srácoknak, hogy ma nem megyek, de holnap mindenképp találkoznunk kell. Kicsit furcsállták a dolgot, de ez van. Nekem is megvan a saját életem, legalábbis eddig meg volt.

A nap egyébiránt nagyon jó volt. Aiden elvitt reggelizni majd a reptéren könnyes búcsút vettünk Brandonéktól, aztán végigjártuk egész Madridot és minden jó helyre bementünk. Aiden olyan kedves volt végig. Elég volt! Véget kell vetnem ennek az egésznek! Beszélnem kell Eddel, ez így nem jó! Nekem van barátom és nem tehetem meg ezt vele! Nem érdemli meg. Ed nem lehet számomra több csak egy srác a bandából. Már, ha benne maradok a bandában… Nem tudom mit fognak szólni a Feultyhez. Mit kéne tennem?

33.rész

-         -- 2:1re megvertük Olaszországot. – mondta röviden és láttam rajta, hogy nem szeretne többet beszélni róla. Odahajoltam hozzá.

-         -- Gratulálok! – suttogtam a fülébe és egy puszit nyomtam az arcára.

-         -- Köszi. – mosolygott a szemembe és ismét átkarolt.

Egymáshoz bújva töltöttük az út hátralevő részét, ami nem volt hosszú. Amikor megérkeztünk a hotelbe letusoltam és levakartam magamról a sminket. Miután végeztem bementem a szobánkba, de Aiden nem volt ott. Átmentem a társalgóba és csodák-csodájára mindenki ott volt. Amikor ajtót nyitottam mindenki felém fordult és mindent tudni akartak a koncertről, amit Ashley és Mike még nem mondtak el. Aiden a kanapén ült. Odamentem hozzá és leültem mellé. A vállára hajtottam a fejem.

-         -- Bradék hol vannak? – kérdeztem tőle, mire a sarok felé mutatott. És ott voltak. Egy nagy körben álltak mind az öten és nevetgéltek. – Jah. – mondtam és felálltam, hogy odamenjek – Nem baj? – kérdeztem, de ő csak mosolyogva megrázta a fejét.

Odamentem hozzájuk. A turnéjukról beszélgettek, hogy már csak egy koncertjük lesz, Londonban. Épp ezt a mondatot kaptam el.

-         -- Már csak egy? – kérdeztem, mire mind felém fordultak.

-         -- Igen. – bólintott Sam és megbökte Bradet. – Ez itt vissza akar menni a sulijába. – mondta, mire Brandon megforgatta a szemét.

-         -- Visszamész a suliba? – kérdeztem furcsán – Azt hittem, csak a következő félévben.

-         -- Igen. Gondoltam, ha te is visszamész, akkor legalább az utolsó tanévemet töltsük már együtt. – válaszolta mosolyogva Én meg ijedten néztem rá. Azt hiszem megértette. – Nem mész vissza?

-         -- Ööö… - erre hirtelen nem tudtam a választ. Végülis egy együttes énekese vagyok, de mégis… eddig is volt egy életem és a Feultyt sem hagyhatom ott (főleg most, hogy már tudom miért kerültem a Muse-ba). Muszáj lesz visszamennem, és ha nem értik meg a srácok, akkor legalább nem találkozom nap, mint nap Eddel és újra élhetem a régi életem. – De visszamegyek, miután visszatértünk Londonba a srácokkal. – válaszoltam határozottan, mire Brad egy puszit nyomott a homlokomra.

-         -- Ugye tudod, hogy te vagy a kedvenc húgom? – kérdezte nevetve.

Én is elmosolyodtam, de nem bírtam szabadulni a gondolattól. A hétvégén visszarepülök Londonba, aztán vissza kéne mennem a suliba. Hogy fogom ezt elmondani a srácoknak? „Bocsi, de igazából suliban kéne lennem és csak a barátom focicsapata miatt jöttem el. Vissza kell mennem. A téli szünetben találkozunk. Hello.” Nem, ez nem lesz jó. Gratulálok Kath, ezt jól megcsináltad. Mindegy, holnap beszélnem kell a fiúkkal.

-         -- Mikor lesz az a koncert? – kérdeztem, miután sikerült visszaesnem a valóságba.

-         - Szombaton. – válaszolta Eric.

-         - Szombaton? Akkor… nemsokára elmentek?

-         - A holnap déli repülővel megyünk. Csak miattad jöttünk vissza. – magyarázta Stephan. – Ha belegondolok, hogy Jenny milyen dühös lehetett, amikor meglátta, hogy leléptünk. Huh. – nevettek fel egyszerre.

-         - Csak úgy eljöttetek? – csodálkoztam.

-         - Te mindent megérsz. – mosolygott rám Brad.

-         - Köszönöm. – mosolyogtam rájuk és igazán örültem, hogy miattam, csak miattam eljöttek. Ekkor megcsörrent Eric telefonja. Rápillantott és úgy dobta oda Stephannak, mint valami mérgezett tárgyat.

-         Jenny. – mondta tettetett ijedtséggel, miközben körbe-körbe dobálták a készüléket és röhögtek.

-         - Nem kéne felvennetek? – kérdeztem.

-         - Viccelsz? Egész nap hívogatott mindannyiunkat. A telefonomon legalább húsz nem fogadott hívás van tőle csak ma. – nevetett Sam – Csak arra nem veszi a fáradtságot, hogy megnézze az újságot, amit az „ELMENTÜNK” cetli alatt hagytunk. – fél kézzel átkarolta a vállam a másik kezét pedig végighúzta előttem, hogy képzeljem el. – A főcím: A BRITISH SINGERS AZ ÚJ ÉNEKESSEL LÉP SZÍNPADRA MADRIDBAN. – mire mindannyian felnevettünk.

-         Azért szerintem most már beszélhetnénk vele. – mondta Brad és a felvette a telefont, ami épp akkor landolt a kezében. –Áhh, szia Jenny. – mondta nyájas hangon és elindult kifelé a társalgóból, a haverjai meg követték.

32.rész

Igen csak a fiúk. A forgatókönyv az volt, hogy a fiúk eljátsszák a debütáló számukat, aztán felkonferálnak engem, mint az együttes legújabb tagját és a következő dalt énekelve sétálok be a színpadra. Ott aztán, amikor a helyemre érek a fiúk is bekapcsolódnak és a szám végén van a hagyományos „köszöntés”, amit persze nem lehet elhagyni.

A fiúk felvonultak a színpadra és elfoglalták a helyüket. Ed és Theo megfogták a gitárjaikat és játszottak egy-két akkordot, majd Jeff beütötte az ütemet. Akkor elkezdek zenélni. A zenéjük, most sokkal jobban tetszett, mint bármikor és közben egyfolytában Edet néztem. Will is bekapcsolódott, kivette a mikrofont a tartóból és egyenesen a színpad előtt álló nézőkhöz hajolt le énekelni. Végignéztem az ugráló közönségen és megakadt a szemem. Brad ott állt, az együttesével és várt. A fiúk bezzeg a zenét figyelték, de ő engem várt. Csak nézte és nézte a színpadot, hogy mikor jövök én és egyszer csak vége lett a számnak. Jonathan lépett a színpad közepére és felcsendült a hangja.

-         - És íme, a British Singers új csillaga, az énekesek gyöngye, a gyönyörű, Kathrina Tornow! – mondta, majd lefutott a színpadról.

Megdobbant a szívem. Én következtem. Megszorítottam a kezemben a mikrofont és elkezdtem énekelni. A színpad elsötétült, csak egyetlen reflektor világított rám. Csak énekeltem aztán elindultam. Éneklés közben valahogy megnyugodtam és már nem remegtem. Mindent kihoztam magamból, amit csak lehetett. A reflektor követett, amíg be nem álltam Will mellé a mikrofonállványhoz. Csak álltam lehajtott fejjel és lesütött szemmel. Aztán felkaptam a fejem és a szám stílust váltott. A fiúk zenéltek és Will is énekelt. Egymással szembefordultunk és úgy énekeltünk. A szemem sarkából Bradet néztem, aki elismerően és büszkén bólintott felém és figyelte, ahogy élvezem a dolgot. Örült, de a legfontosabb, az, hogy itt volt. Boldog voltam. Aztán a pillantásom áttévedt Edre, aki végig csodálattal bámult engem, de megpróbáltam nem foglalkozni vele. Csak énekeltem és énekeltem. Egész este. Valamikor kilenc előtt? Vagy nem is tudom, az a lényeg, hogy kb. kilenc körül mozgolódás támadt a tömegben és megláttam Aident, a színpad elé állt és tapsolt. Ott állt mellette Ashley és Mike is és elismerően bólogattak. Olyan boldog voltam, hogy itt voltak. Láttam a fiúkon, hogy fáradtak a meccs miatt, mégis eljöttek. Egyre felszabadultabban énekeltem és az utolsó számnál Ed mellett, szinte ölelve kötöttem ki. A közönség hurrázott és tapsolt. Ott voltam a színpadon és ez nekem is szólt. Körbenéztem az együttesen, mind mosolyogtak, majd lenéztem Bradre, és a többiekre, akik bíztatóan tapsoltak és szintén mosolyogtak. Csak Aiden nézett olyan furcsán.

Mikor véget ért a koncert, már alig vártam, hogy beszélhessek a barátommal. Olyan bűntudatom volt. Némileg megkönnyebbülve jöttem le a színpadról, örültem, hogy túlestünk rajta, habár élveztem a koncertet. De a nap akkor még korántsem ért véget. Még az öltözőnkig sem juthattunk el, VIP-sok megrohamoztak bennünket. Autogramokat és közös fényképeket szerettek volna, még velem is. Ez kicsit sokkolt, de ki lehetett bírni. Habár a némileg elkínzott arcomat látva a fiúk jót röhögtek és megveregették a vállamat, hogy majd hozzászokok. Hát remélem.

Ezek után, amikor már átöltöztünk, meg már teljesen végeztünk, az előtérben futottam össze a fiúkkal.

-         - Hú, Kath, állati voltál! – karolta át a vállam Jeff – Valahogy sokkal jobban megy a dolog közönség előtt, mint próbákon. – mondta mire felnevettem.

-         - Jeffnek igaza van. – nevetett Theo – Nem hittem volna, hogy még a próbákon nyújtott teljesítményednél is jobbat tudsz produkálni.

-         - Egyszerűen bámulatos vagy! – kapcsolódott be Will – Ezért utállak. – mondta mire mindannyian odakaptuk a fejünket –a végén még itt kell hagynom az együttest miattad. Ki fognak dobni. – játszotta a sértődöttet, mire mindannyian felnevettünk.

-         Jól van, fiúk elég lesz. Hagyjátok abba. Kicsit… na, jó nagyon! Frusztrál, hogy ódákat zengtek rólam, pedig nincs rá semmi okotok. Ilyet nem csináljatok jó? – néztem rájuk kérlelőn.

-         - Akkor nem fogunk dicsérni. Majd azt mondjuk béna vagy. – mondta nevetve Theo, de én már nem rá figyeltem. Brad, az Black Slice, Aiden, Ashley és Mike ott álltak az ajtónál.

-         -Bocs fiúk, de most mennem kell. Holnap találkozunk. – mondtam és elköszönésül mindegyiküket megöleltem aztán odarohantam Aidenékhez.

Együtt mentünk vissza a hotelba és szinte félútig tartottam befogva a fülemet, mert egyfolytában arról beszéltek, hogy milyen jó voltam. Majd legközelebb rossz leszek, akkor legalább nem kell ezt elviselnem. Mike vezetett, Ashley ült az anyósülésen, mi pedig Aidennel hátul. Aiden végig átkarolt engem, mégse éreztem olyan boldognak magam. Azt hiszem kezdtem kiszeretni belőle, mert beleszerettem Edbe… És nem úgy szerettem bele, ahogy annak idején Aidenbe, hanem igazából, tényleg. Talán megtaláltam a nagy Őt, de talán csak azért, mert most nem szabad együtt lennünk. Mégis sokkal jobban szeretem, mint valaha Aident. Ez olyan furcsa. Megcsókoltam Aident, hogy lássa, figyelek rá, aztán témát váltottam.

-         - Na és milyen volt a meccs? Mi lett az eredmény?

31.rész

Ötkor már a koncert helyszínén voltunk és próbáltunk. Tartottunk egy fő-fő próbát, mindenestül. Egy órán keresztül, álltunk ide-oda a színpadon és énekelgettünk egy keveset. Aztán a srácokkal átmentünk a büfébe kajálni a koncert előtt. Leültünk az asztalhoz és elkezdtek bombázni a kérdéseikkel.

-         - Naa, izgulsz? – kérdezgette egyfolytában Jeff és a tekintetemet kereste, de én lehajtott fejjel néztem a tányéromat. Egy idő után, amikor nem bírtam tovább nevetve feleltem neki.

-         - Még nem. Majd ha ott állunk a színpadon a csomó ember előtt, na, akkor majd fogok. – mire mindenki felnevetett, még Edward is, aki mindeddig vagy engem, vagy pedig az asztal bámulta komoran. – Inkább az frusztrál, hogy ezek folyamatosan ott villogtatnak és nyomatják a mikrofonjaikat. – böktem a kerítés mögött nyújtózkodó és leskelődő sajtósokra, mire ismét mindannyian felnevettek.

-         - Szokj hozzá, kislány! – veregette meg a vállam Will. Köszi, bíztató vagy… - gondoltam.

A kajálás ezek után szintén vidáman telt, de engem akkor épp leginkább Edward kötött le. Tegnap este óta nem sokat beszéltünk és kerültük az olyan szituációkat, hogy kettesben kelljen maradnunk. De végig engem bámult és úgy gondoltam, hogy ezt meg kéne beszélnünk. Miután visszavittünk a tálcáinkat, kissé félrehúztam Edwardot, jelezve, hogy beszélnünk kéne.

-         - Nem úgy volt, hogy elfelejtjük a tegnap estét? – kérdeztem.

-         - De. – válaszolt röviden, majd a szemembe nézett, azokkal a gyönyörű barna szemeivel. Szinte elolvadtam tőle. Hangnemet váltott és folytatta. – Nem tudlak elfelejteni, Kath, azóta, hogy megláttalak. Nehéz úgy megfeledkezni arról a csókról, hogy egész nap téged látlak, ott vagy mindenhol, a próbáinkon és a koncerten. Nem tudom, mi van velem, de azt hiszem, szeretlek… Nem lenne szabad, mert tudom, hogy van barátod, de akkor is. – mondta és kissé furcsálltam, hogy egy fiú így kiönti nekem a lelkét. 

Belenéztem a szemeibe és elöntött az a furcsa érzés. Megint. Közelebb húzódtam hozzá, ő pedig megcsókolt. Megint. Most nem toltam el magamtól, akárhogy is tiltakoztam belül, de olyan jó érzés volt. Csak egyszer véget ért. Kinyitottam a szemem és ránéztem.

-         - Ed… - szóltam hozzá

-         - Sajnálom, Kath… annyira sajnálom, de szeretlek. – mondta és elfordult, majd elment.

Utána néztem, majd elindultam utána, amikor egy nő idegesen megállt előttem.

-         - Oh, Miss Tornow. Végre megtaláltam, készülnie kell a koncertre. – mondta idegesen. Igen, ő a stylistunk, Monique.

-         - De… - mondtam, de láttam, hogy Ed már eltűnt a színről – Megyek. – és követtem a nőt.

Egységes ruhában voltunk, legalábbis a szín és a stílus egységes volt. Nekem egy vad piros, nyakban megköthető, jóval térd fölé érő ruhám volt fekete bőr boleró dzsekivel, hátán egy vörös BRITISH SINGERS felirattal és piros magas sarkú szandállal. Kaptam egy nagy kerek fekete fülbevalót és néhány vékony ezüstös karperecet. A hajamat begöndörítették és feltettek egy vad sminket. Hát nem igazán ismertem magamra. Fél nyolc volt, amikor teljesen kész lettem. Elindultam, hogy beszéljek a fiúkkal, de ők megelőztek.

-         - Nem láttad Edet? - kérdezte idegesen Jeff. 

-         - Nem, én is őt keresem. Ti mikor láttátok utoljára?

-         - Amikor a stylistok végeztek vele lelépett, azóta nem láttuk. – mondta komoran Theo.

-         - Biztos csak szív egy kis friss leve… - ekkor lefagytam, mert megpillantottam. Még nem nagyon volt alkalmam szemügyre venni a fiúk öltözetét, de azt észrevettem, hogy neki nagyon is jól állt. Ők pont fordítva voltak, mint én. Hosszú fekete csőnadrág és bő fekete póló volt rajtuk, valamint egy vörös bőrdzseki a hátán egy fekete BRITISH SINGERS felirattal. Ed közeledett felénk, aztán megállt.

-         - Hol voltál? – támadta le Jeff. – A koncert hamarosan kezdődik!

-         - Bocs, csak ki kellett szellőztetnem az agyam. – válaszolt, miközben engem nézett. 

-         - Srácok! Gyerünk! – kiáltott Meg. – Már a színpad mögött lenne a helyetek.

-         - Máris megyünk, Meg. – szóltam oda neki és elindultunk.

A színpad óriási volt, vörösen és fehéren volt kivilágítva, előtte a hatalmas csarnok teljes sötétségben állt. Óriási volt a hangzavar és a tömeg. Elkezdtem izgulni. A hangszerek ott álltak a színpadon. Hátul a hatalmas dobszerkó, balra Ed basszgitárja, jobbra Theo gitárja, elöl pedig két mikrofon állvány, de csak az egyiken volt mikrofon. Csak teltek a percek. Tíz perc volt a kezdésig és én csak izgultam.

-         - Minden rendben lesz. – nyújtott át Ed egy üveg ásványvizet – Én is izgultam az első koncertünk előtt, de minden rendben volt. – mondta nyugtatóan.

-         Rendben fiúk, színpadra! – kiáltotta el magát Meg.

30.rész

Egy ideig nem is fogtam fel, hogy mi történik. Hosszasan csókolóztunk és olyan jó volt. Éreztem az illatát, ott volt a karjaimban és mérhetetlen boldogság és öröm fogott el. Nem érzékeltem a külvilágot… De egyszer csak bevillant! Mit csinálok? Ezt nem tehetem meg! Aiden a barátom, Ed pedig csak… csak egy együttesben vagyunk. Ez nem lehet! Eltoltam magamtól és zavartan elfordultam. Mi tettem? Visszafordultam hozzá.

-         - Menj el. – mondtam lesütött szemmel – Nekem van barátom. Ezt nem tehetem. Ezt nem szabadott volna megtennem.

-         - Igazad van. Nem is tudom mi ütött belém. – mondta és lehajtotta a fejét. Elindult és intett magának egy taxit.

Én is elindultam a hotelba és még utoljára visszanéztem. Intett nekem egyet, mint első találkozásunkkor, aztán beült a taxiba. Úgy éreztem, mintha elszalasztottam volna valamit, mintha életem értelmét, hagytam volna elhajtani. De nem értettem saját magam. Szeretem Aident… De akkor ez mi volt? Lassan, gondolkozva léptem be a szobánkba és Aiden ott volt. Komoran nézett felém. Ugye nem látta?

-         Mi történt? – kérdezte és odajött hozzám. A hangja lágy volt és nem dühös, olyan, mintha vigasztalni akart volna. Ezek szerint nem látta? Huh.

-         - Semmi, csak hosszú napom volt. – nyomtam az arcára egy gyors puszit, majd elindultam a fürdőszoba felé.

-         - Ha végeztél a társalgóban leszünk. – kiáltotta utánam.

-         - Oké, de nem biztos, hogy megyek. – válaszoltam neki.

Letusoltam, aztán felvettem a bő szabású pólót, meg egy pamut sortot, magyarul, olyan „otthoniasan” öltöztem fel. A telefonom csörgött kettőt a táskámban. Smsem érkezett. Gyorsan megkerestem a telefont és megnéztem. Ed volt az: „Felejtsük el, ami ma történt. Nem történt semmi” ezt írta. Egy kicsit megkönnyebbültem. Visszaraktam a táskámba a telefont és megakadt a szemem a borítékon, amit Ed adott. A három jegy. Ha már van, akkor illene meg is hívnom valakit. Elmosolyodtam magamban és fogtam a borítékot. Átmentem a társalgóba, ahol Aiden rögtön odajött hozzám.

-        - Hát mégis itt vagy? – kérdezte és megcsókolt. Sabine fintorogva nézte a jelenetet. -  Elmondása szerint ez túl nyálas. Aiden szeme letévedt a kezemben tartott borítékra és rám nézett. – Mi az a kezedben?

-         - Egy boríték. – mondtam cinikusan.

-         - Azt én is látom. – kinyitottam és elővettem belőle a három jegyet.

-         - Ed szerzett nekem három VIP jegyet a koncertünkre és szeretném, ha te és a lányok jönnétek el velem. – mosolyogtam és a kezébe nyomtam a jegyet, majd adtam egyet-egyet Naominak és Ashleynek. – Ugye eljöttök? Ez lesz az első koncertem.

-         - Persze. – vágta rá Aiden gondolkodás nélkül, majd megnézte a jegyet és megakadt. – Kath, ez a koncert holnap lesz, este nyolckor. – mondta komoran.

-         - Igen. – mosolyogtam rá és eleinte nem értettem, hogy mi evvel a baj, aztán koppant. – Holnap hétkor lesz a meccsetek. – szomorodtam el. És nem csak azért, mert ők nem jöhetnek el a koncertre, hanem azért is, mert én nem mehetek el a meccsre. – Sajnálom, ezek szerint nem fogom látni a mérkőzést. Tudtam, hogy nem szabadott volna elfogadnom az ajánlatot. – törtek ki belőlem a könnyek.

-         - De el kellett fogadnod! – ripakodott rám Aiden – Ez életed nagy lehetősége, és az nem számít, hogy emiatt lemaradsz a negyeddöntőről. Legalább veszíteni nem látsz bennünket. – röhögött fel egyszerre az összes fiú. Úgy örültem, hogy nem haragszanak. – Inkább nekem kéne sajnálnom, hogy nem lehetek ott az első koncerteden. De minthogy a meccs egy órával korábban kezdődik, megteszek mindent, hogy legalább a végén ott legyek. – mosolygott rám, én pedig letöröltem a könnyeimet. 

Átölelt és megcsókolt. Átjárt a nyugalom, mégis, mintha akkor nem azt éreztem volna, mint a korábbi csókjainál. Olyan furcsa volt. Egyfolytában az a csók járt az eszemben, amit Edtől kaptam. Az volt életem legszebb csókja, pedig az a maga a tiltott gyümölcs. Lehet, hogy ezért volt édesebb? Ezek után még beszélgettünk egy sort. Naomi szabadkozott, hogy Mattel mindenképp elmennek a meccsre, állítása szerint Mattnek a meccsen a helye még sérültem is és ebben teljesen igaza van. Azt mondta, hogy utána pedig visszajönnek a hotelbe, amit szintén megértek. Ashley boldogan jön, ha sikerül neki, de ez is a csapaton múlik, úgyhogy ő is szabadkozott. Nem haragszom rájuk, hiszen a fiúk miatt vagyunk itt és én zavartam be. Lesz, ahogy lesz.

29.rész

Reggel tízre beszéltük meg a próbát a srácokkal. Az esti beszélgetés után Braddel, megnyugodtam, hogy a fiúk életben maradhatnak. Reggel álmosan másztam ki az ágyból és, mint mindig most sem volt ott Aiden. Félálomban és kissé hunyorogva néztem le a karórámra, ami az éjjeliszekrényen volt. Ijedten kaptam oda a fejem, hogy közelebbről is megnézzem. De sajnos nem néztem el. Negyed tíz volt! Ijedtemben felébredtem és kapkodva siettem a gardróbhoz. Gyorsan elkezdtem kutakodni, majd előkaptam egy fehér pólót, egy vékony kék kardigánt és egy sima farmert. Megkerestem az előző nap szétdobált fehér Conversemet, majd felkötöttem a hajamat, aztán felvettem a karórámat és felkaptam a táskámat. Kirohantam a szobából és sietve odaintettem a többieknek, hogy „Elmentem”, miközben előkerestem a slusszkulcsot. Egy piros lámpánál gyorsan használtam egy kis szempillaspirált, majd egy következőnél szájfényt. Kissé sietős volt a reggelem, amire persze nem is volt olyan sok szükség.  Erre akkor döbbentem rá, amikor kiszálltam az autóból és bementem az épületbe. Megálltam az ajtóban és kifújtam magam, majd nekidőltem a falnak. Hirtelen valaki odajött hozzám. Felnéztem és Meg ott állt előttem kérdő pillantással.

-         - Kath, mi történt? – kérdezte nevetve.

-         - Elaludtam… Ugye nem késtem el? – kérdeztem ijedten.

-         - Nem, dehogy. – nevetett fel – a fiúk még nincsenek is itt.

-         - MI?  Nem úgy volt, hogy a próba 10kor kezdődik? – kérdeztem és éreztem, hogy ez nagy égés lesz.

-         - De úgy volt. – mosolygott rám. – De ők fiúk, mit vársz tőlük? Jó, ha az elkövetkezendő fél órában ideérnek.

-         - Huh. – könnyebbültem meg – Én meg rohantam. Tíz perce jöttem el a szállodánkból és két piros alatt sminkeltem. – mondtam mosolyogva.

-         - Igen, azt hiszem, rá fér a sminkedre egy kis igazítás. – mondta, miközben engem vizslatott aztán mindketten felnevettünk. – Legalább ettél valamit?

-         - Ööö… Nem! – mondtam.

-         - Akkor, ha végeztél gyere le az alagsorba, ott van büfé, a fiúkra úgyis várni kell még. – ajánlotta és így is tettem. 

Amikor végeztünk a reggelinkkel nevetgélve mentünk fel az előtérbe, ahova épp akkor toppantak be a fiúk. Jeff ment elöl stílusosan és színesen, mögötte a két röhögcsélő és lökdösődő kisgyerek Theo és Will, valamint leghátul mosolyogva Ed. Nem bírtam, nem tudomást venni arról, hogy milyen helyes. Valahogyan hatással volt rám és ez más, mint, ahogy Aiden. Olyan furcsa volt, de oda kellett figyelnem. Mégiscsak Aidennel járok. Odamentünk hozzájuk, mire Ed előre lépett.

-         - Tessék. – adott át nekem egy borítékot, én meg kinyitottam. Három VIP jegy volt benne a koncertünkre. Wow. A MI koncertünkre, olyan fura.

-         - Hát ez? – kérdeztem és csodálkozva néztem Edre.

-        -  Gondoltam biztos van valaki, akit meg akarsz hívni. – mondta mosolyogva, majd visszament a fiúkhoz, akik még mindig csak hülyültek.

-         - Köszi. – mondtam átszellemülve… Állj, állj, állj, állj! Kath! Térj magadhoz! Ed nem lehet több egy bandatagnál! mondtam magamnak.

A próba így nagyjából másfél órányi késéssel kezdődött el. Egész délelőtt csak énekeltünk, aztán miután kajáltunk, elmentünk a koncert helyszínére és tartottunk egy fő próbát, mindennel együtt. A nap végén, szinte összeestem a fáradtságtól. Visszamentünk a stúdióba és ittam egy gyors kávét, majd elindultam az autó felé. A szemem majd leragadt. Épp kinyitottam az ajtót, amikor hangos kiáltást hallottam a hátam mögött.

-         - Kath! – kiáltott Ed, mire hátranéztem. Kifutott a parkolóba, egyenesen hozzám.

-         - Szokásod lesz minden nap utánam rohanni? Mit hagytam ott már megint? – kérdeztem nevetve, majd visszafojtottam egy ásítást.

-         - Most nem hagytál ott semmit, nem azért jöttem. Nem kéne ilyen állapotban vezetned. – mondta komolyan.

-         - Hidd el minden rendben - mondtam félálomban, de ezt én sem hittem el.

-         - Jobb lesz, ha te most szépen beülnél az anyósülésre, és én vezetnék. 

-         - Komoly? – mondtam megkönnyebbülve és a kezébe nyomtam a kocsi kulcsot, majd beültem az anyósülésre, ő meg a sofőrülésre.

Nem tartott sokáig, amíg elértünk a hotelig. Szinte egész úton csendben voltunk, de mégis fura volt, hogy ilyen fáradt voltam, mégse aludtam el. Amikor megérkeztünk senki nem volt kinn a hotel előtt. Ed kiszállt az autóból, aztán ajtót nyitott nekem. Milyen udvarias! Aztán megfogta a kezem és hirtelen valami nagyon furcsa érzés töltött el. Nem figyeltem a külvilágra csak rá. Közelebb húzott magához, aztán… Megcsókolt!

28.rész

Egyszer csak megcsörrent a telefonom, mire én kapkodva elővettem a táskámból. Csak egy SMS Aidentől. „Hol vagy már?” Ennyi állt benne. Gyorsan az órára néztem és láttam, hogy fél nyolc van. Már négy órája eljöttem a hotelból.

-         - Bocs srácok, de mennem kell, a barátom már aggódik értem. – fordultam a fiúkhoz.

-         - Megértjük. – nevettek szinte mind a négyen egyszerre, de nem értettem. Mi ilyen vicces? Csak Edward nézett kicsit furcsán. Mindannyian megöleltek és elköszöntem. Kimentem a szobából és már a kijáratnál voltam, amikor Ed utánam szólt.

-         - Kath! – kiáltotta, mire megfordultam.  – Ezt itt hagytad. – mondta és átnyújtotta a telefonom.

-         - Oh… köszi. – nevettem és elvettem.

-         - Ja és ne feledd el a holnapi próbát, szerdán koncert lesz! – mondta és intett nekem egyet. Én bólogatva visszaintettem.

-         - Nem fogom. – majd elindultam vissza a hotelbe.

Mielőtt elindítottam volna az autót, küldtem egy smst Aidennek, hogy „Megyek” és mentem. Aiden idegesen toporgott a szálloda előtt, és mintha láttam volna leesni egy nagy, követ a szívéről, amikor meglátta a kocsim. Amikor kiszálltam, odajött és úgy ölelt meg, mint akivel egy éve nem találkoztam.

-         - Legközelebb szólj, ha sokáig maradsz! – nézett a szemembe, mire akaratlanul elnevettem magam.

-         - Aiden, mi bajom lett volna? – kérdeztem, mert nem szoktam hozzá, hogy így aggódjon értem. – Csak négy velem egykorú srác volt.

-         - Biztos, hogy nem bántanak? 

-         - Biztos. Kezdesz olyan lenni, mint… Óóó neee! Teljesen kiment a fejemből! Meg fog ölni.

-         - Mint? Mint ki? – értetlenkedett Aiden.

-         - Brad. – mondtam ijedten. A nagy felhajtásban, nem szóltam neki arról, hogy a British Singers énekese leszek, és most már minden újság az én fotómmal van tele. Nem akartam, hogy így tudja meg, én akartam elmondani neki! – Elfelejtettem neki elmondani, hogy én leszek a British Singers új énekese. – magyaráztam és az arcán láttam, hogy nagyon is jól érti. – Nem lenne gond, ha most… beszélnék vele? Az nagyjából azt jelentené, hogy a ma esti programokból kimaradok. Okés?

-         - Persze, menj csak! – mondta én pedig felrohantam az szobánkba és előkaptam a notebookom.

Brandon fenn volt skypon és szerintem csak rám várt, mert korában hívott, mint én őt. Amint elkezdődött a beszélgetés, az összeráncolt szemöldökével találtam szembe magam, majd köszönés nélkül feltartott egy újságot, amin a következő szalagcím állt: „A BRITISH SINGERS ÚJ CSILLAGA: VAJON MEDDIG BÍRJA A KISLÁNY?” alatta pedig egy fotó rólam. Egy címlapon, persze, hogy Bred kiakadt. (Habár fogalmam sem volt, honnan kerülhetett oda, mert én még nem is beszéltem a sajtóval és képet sem készítettek rólam. Legalábbis tudtommal…)

-         - Magyarázatot követelek! – mondta – Épp egy újságos mellett mentünk el és megláttam a húgom fotóját egy címlapon. Nem mondom meglepődtem. Majd amikor olvastam a szalagcímet meg a cikket, nem hittem a szememnek. Kathy, mi ez?

-         - Sajnálom, Brad szólni akartam. Megkeresett a British Singers ügynöke telefonon, hogy várnak egy meghallgatásra és kiválasztottak, hogy én legyek az együttes új énekese. Annyi dolgom volt, elfelejtettem szólni, sőt itt voltak a fiúk meccsei is. Annyira sajnálom.

-         - És mikor tudtad meg? – rátapintott a lényegre.

-         - Két hete. – sütöttem le a szemem, majd sietve hozzátettem – De a fiúk, csak ma érkeztek Madridba.

-         - Két hete. Két hete tudod, és nem szóltál róla? Én vagyok az utolsó, akinek bármit is elmondasz?

-         - Mondtam, hogy elfelejtettem. – könnyek gyűltek a szemembe – Sajnálom Brandon. Tessék, akkor elmondok valamit, jó? Szerdán koncertünk lesz. Csak, hogy tudjál róla. Ja és az egyik srác elkérte a számom, hogy el tudjanak érni. Van még valami? Nem asszem ennyi. – mondtam cinikusan és letöröltem a könnyeimet. 

-         - Kathy… - lágyult meg Brad hangja – Sajnálom, nem kellett volna így reagálnom, de annyira megijedtem. Szent a béke? – kérdezte, mire én tettetett sértődöttséggel hátat fordítottam a web kamerának, majd elnevettem magam

-         Szent a béke. – mosolyogtam Bradre és legszívesebben megöleltem volna.

27.rész

Annyira izgatott voltam, hogy már fél hatkor ébren voltam és csak fetrengtem az ágyban. Untam magam és csak bámultam a plafont, az idő meg persze csigalassúsággal telt. Előny, hogy végre egyszer ébren voltam, amikor Aiden elment. Eleinte csodálkozva nézett, hogy miért nem alszom, aztán amikor elmagyaráztam, neki, hogy ma jönnek a srácok sok szerencsét kívánt, aztán gyorsan elkészült és elment. Na, igen, gőzerővel dolgoznak az negyeddöntőre, pedig ők a harmadikok lesznek, majd szerdán. De ma valahogy nem tudtam Aiden edzésével foglalkozni. Miután felkeltem 3 órán keresztül készülődtem és vagy 5ször öltöztem át, mire kiválasztottam a megfelelő ruhát. Megpróbáltam minél lazábbnak látszani, mégis magamat adni. Hááát… talán sikerült. Egy ujjatlan zöld topot, rá egy bő fehér alapon mintás pólót vettem fel, az utóbbit kissé féloldalasan, plusz egy világoszöld farmert meg a fehér Conversemet. A nyakamba tettem egy hosszú zöld gyöngysort, a hajamat pedig hagytam, hogy természetesen hulljon a vállamra. Az utolsó három variációmat a lányok is látták (Igen, Sabine is…) és a végére már fetrengtek a röhögéstől, olyan kifogásaim voltak. A British Singers gépe délután háromkor érkezett, én pedig négyre mentem a stúdióba, hogy találkozzak velük. Igen. A lányok alig bírtak lefoglalni, fél négyig, amikor is elindultam a stúdióba. Kicsit talán korán volt, mert már háromnegyed négyre ott voltam, de már nem tudtam sokáig várni. Megan bekísért egy társalgószerűségbe. A szoba nem volt nagy. Az ajtóval szemben egy hatalmas ablak volt gyönyörű függönnyel, jobbra és balra pedig egy-egy kanapé, valamint az ajtó mellett, valahol a két kanapé között egy fotel. A szoba közepén egy kisebb dohányzóasztal állt. Leültem az egyik kanapéra és vártam. Egy ideig beszélgettünk Meggel, aztán valami hívása érkezett, úgyhogy ki kellett mennie, de valami olyat tátogott, hogy „Itt vannak” mire én a korábbinál is jobban izgultam. Elkezdtem dúdolni egy dalt, hogy lenyugodjak, de nem sokra mentem vele, mert hamarosan nyílt az ajtó és belépett Megan, majd Jonathan – ő a banda menedzsere – aztán a négy-velem egyidős (!!!) fiú. Lassan végignéztem rajtuk. Mind a négyen nagyon lazák voltak. Az egyik a falnak támaszkodva, zenét hallgatva állt (később kiderült, hogy a basszgitáros), másikuk mosolyogva méregetett engem (a dobos), az utolsó kettő (a gitáros és az énekes) pedig egymást átkarolva röhögött valamin. Élőben sokkal másabbak, mint a tvben… Ööö… jó értelemben mások.

-         - Fiúk, bemutatom az új énekeseteket, Kathrinát. – mondta ünnepélyesen meg, mire elmosolyodtam.

-         - Helló, Jeff vagyok! – jött oda hozzám az egyik és megölelt. 

Kissé furának tűnt a dolog, bár a srác kinézetre is kicsit fura. Szőke haja, hosszú, néhány tincs, ami hosszabbra van hagyva, rálóg nagy világoskék szemeire, a ruházatát illetően, pedig szereti a színes dolgokat.

-         - Edward. – intett a falnak támaszkodó, aki mindvégig lehajtott fejjel nyomkodta a zenelejátszóját, de most pár másodpercre felnézett rám szemébe lógó barna haja alól. Szemüveg volt az orrán, de azt inkább tudtam elképzelni, hogy divathóbortból hordja, mint, hogy szüksége lenne rá. Nagyon aranyosan festett. Ha nem lenne barátom, rögtön őt választanám. Viszonylag… VISZONYLAG!!! ... helyes.

-         - Ne legyél már ilyen komor, Ed – lökte meg az egyik röhögcsélő, miközben folyamatosan a másik röhögcsélőt rugdosta – tehát ő itt komor Ed – röhögött és a falnak támaszkodó srácra bökött– én meg Theo. – fejezte be, mint aki jól végezte dolgát, majd úgy tett mintha elfelejtett volna valamit és hozzátette – ja és ez (!) itt Will, vele fogsz énekelni. – mire Will elkezdte kergetni, mert „ez”-nek nevezte.

Hát velük együtt fogok színpadra lépni. Lássuk csak egy fura, színes dobos, egy komor basszgitáros, valamint két röhögcsélő gyerek. Biztos, hogy ezt akarom? ... Igen! Király lesz!

-         - Örvendek – mosolyogtam, aztán beszélgettünk. Általában rólam. 

Sőt még énekelnem is kellett, aztán együtt is énekeltünk és meglepetésemre már először is szuperül ment… Nem azt mondom, hogy tökéletesen, de szuperül. Ráadásul sokkal jobb fejek voltak, mint amilyennek eddig képzeltem őket és Edward sem az a búskomor fajta, csak megpróbált minél jobb benyomást tenni rám… Legalábbis ezt állította… Ööö… Hát nem is tudom. Jobb benyomást tett rám? … Kötve hiszem! Vagyishát… lehet. Végülis jó fej, meg helyes. De nem! Van barátom! De megnyugodtam, hogy nem fog mindig utálni és az is kiderült, hogy nem két gyerekes srácról van szó, hanem NÉGY TOTÁL gyerekes idiótáról. Hajrá, óvó néni. :-) De azt hiszem, jól fogok szórakozni.

26.rész

Reggel, amikor felkeltem, csak a tegnap járt az eszemben. Mosolyogva fordultam meg, az ágy közepe felé, majd felpattantam. Aiden már megint nem volt ott. A szemem sarkából észrevettem egy félbehajtott papírdarabot és megnéztem. Egy levélke volt. Az állt rajta, hogy edzésre mentek, majd jönnek és, hogy sok sikert kíván a stúdióban. Király! Na, mindegy. Feltápászkodtam, felvettem egy rózsaszín pánt nélküli pamut felsőt, majd rá egy világos, mintás blúzt, amit mell alatt megkötöttem, azokhoz meg egy farmer sortot, virágos „övvel”. Felhúztam a fehér Conversemet, majd egy csipesszel feltűztem a hajam, úgy, hogy csak a frufrum lógjon az arcomba. Feltettem egy lágy rózsaszínes sminket, aztán már kész is voltam. Mosolyogva mentem reggelizni, de minthogy a fiúk – mindenki, a lesérülteken kívül – a pályán voltak, elég kevesen voltunk, de jól telt a reggeli. Végig nevettük az egészet. Úgy gondoltam, hogy minél korábban lerendezem a szerződést, annál jobb lesz, úgyhogy miután megkajáltunk, elindultam. A lányok felajánlották, hogy elkísérnek, de aztán ránéztem a fiúkra. Matt a fotelben ült és hülye fejeket vágott, két másik játékos, meg egymást kergették, - kissé bukdácsolva – egy –egy croisantnal (?) a kezükben. Ezért úgy gondoltam, hogy jobb, ha maradnak, mert ezek ki tudja mit fognak még csinálni. A fiúkat elnézve ők is egyetértettek és elkezdték összeszedni a croisantos srácokat. Mosolyogva ültem be az autóba és hajtottam el a stúdióhoz. Amikor odaértem, feltoltam a napszemüvegem a hajamba és körbenéztem Miss Kansyt keresve. Hamarosan meg is találtam és odamentem hozzá.

-         - Jó napot, Miss Kansy! – köszöntem rá mosolyogva.

-         - Jó napot, Miss Tornow. – mosolygott vissza a hölgy – Nagy baj lenne, ha tegeződnénk? Kissé feszélyez, hogy egyfolytában Miss Kansynek hív, jobban örülnék a Megannek, vagy leginkább a Megnek.

-         - Leköteleznél, Meg. Szólíts Kathnek.– mondtam belegyezően, majd elindultam utána.

-         Egyébként gratulálok, Kath. – mondta útközben, majd nemsokára ismét beléptünk az előző napi terembe, ahol meghallgattak.

-         - Üdvözlöm, Miss Tornow! – köszöntött az ősz hajú férfi, akiről, még mindig nem tudtam, hogy kicsoda. – A nevem Benjamin Adain, de szólítson, csak Bennek, ha már együtt fogunk dolgozni. – mutatkozott be és kezet ráztunk.

-         - Örvendek. – mosolyogtam, majd egy barnahajú, kecskeszakállú férfi következett, Konrad Dien, valamint Jonathan Devon, akivel már beszéltem telefonon. 

Hamarosan aláírtuk a szerződést és koccintottunk is rá. Kiderült, hogy a British Singers-nek az első fellépése, két nappal az érkezésük után lesz. Fel kell, hogy készüljek, ezért a találkozó után rögtön egy boltba mentem, hogy megvegyem az összes CD-jüket, majd a hotelben kinyomtattam az összes dalszöveget.  A srácok két hét múlva hétfőn fognak érkezni, úgyhogy addig van időm megtanulni a számokat.

Csak telt az idő. Lassan letelt a két hét és a fiúknak, megvolt a hátralévő két meccsük. Mindkettőt megnyerték. A franciákat 2:1-re az ukránokat 3:0-ra verték meg. Olyan büszke voltam rájuk. Így tehát a svédekkel egyetemben – akik persze a vad stílusukkal az összes meccsüket megnyerték – továbbjutottak a negyeddöntőbe. A negyeddöntőbe bekerült nyolc csapat, a következőként voltak párban:

Németország – Lengyelország

Görögország – Spanyolország

Portugália – Anglia (mi)

Svédország – Olaszország

A párokat elnézve, nagyjából meg lehetett tippelni, hogy melyik négy csapat fog továbbjutni az elődöntőbe, de ez még korántsem volt biztos. Elérkezett a vasárnap és izgatottan feküdtem le. Következő nap találkoztam a leendő együttesemmel és izgultam. Aiden átkarolt és aznap már sokadjára mondta, hogy „Nyugodj meg, minden rendben lesz” és én megint csak elmosolyodtam, de nem sikerült megnyugodnom, de végül –valami csoda folytán – mégis elaludtam és vártam a másnapot.